– Több mint humanitárius katasztrófa –  így jellemezte Szerhij Volina ukrán parancsnok a mariupoli Azovsztal acélgyárban rekedt több száz ember helyzetét a CNN-nek adott nyilatkozatában. A gyárban 60 fiatal is tartózkodik, a legfiatalabb egy négyhónapos csecsemő, írja a hvg.hu.

Volina elmondta: amióta az oroszok lebombázták a kórházat, már létfontosságú gyógyszereik sincsenek, és már nagyon kevés vizük és ételük maradt. „A műtőt is találat érte, így minden megsemmisült, amivel operációkat tudtunk végrehajtani. Nem tudjuk ellátni a sebesülteket, különösen azokat, akiket repeszek vagy golyó talált el.”

Így elmondása szerint azzal próbálják ellátni a sérüléseket, ami a rendelkezésükre áll, például a legalapvetőbb felszereléseket tartalmazó katonai elsősegélycsomagok révén.

Az ukrán elnök szűkszavú közleménye szerint péntekre tervezik az acélgyárban rekedt civilek kimenekítését, de az ezt firtató kérdésre Volina azt mondta, nem ismeri a részleteket.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az orosz hadsereg nem engedi a sebesült ukrán katonák evakuálását az Azovsztalból, mert mindannyiukat foglyul akarják ejteni.

(Fotó: Beta / AP)