Darija Kisić Tepavčević munkaügyi és szociális kérdésekkel megbízott miniszter, aki egyben a Szociális-Gazdasági Tanács elnöke is kijelentette, 2021-ben a munkaügyi felügyelőség 63 670 terepi vizsgálatot végzett el, ezeknek több mint fele a munkahelyi biztonság és egészségügyi körülményekre vonatkozott, írja a FoNet hírügynökség.

A tanács pénteki ülését követően Kisić Tepavčević elmondta, a felügyelők a vizsgálatok során több mint 5200 foglalkoztatottról állapították meg, hogy a szürkegazdaságban dolgoztak.

Hozzátette, miután kiderült a foglalkoztatottakról, hogy a szürkegazdaságban dolgoznak, 60 százalékuk meghatározatlan időre szóló szerződést kapott a munkáltatójától.

A miniszter szerint ezeknek a terepi vizsgálatoknak nem a represszió a célja, hanem az, hogy a munkahelyi biztonságra vonatkozó összes előírást betartassák.

Kisić Tepavčević: Miután kiderült a foglalkoztatottakról, hogy a szürkegazdaságban dolgoznak, 60 százalékuk meghatározatlan időre szóló szerződést kapott a munkáltatójától (Fotó: Beta/Milan Obradović)