Közel ötven kis benzinkút tulajdonosa készül csoportos pert indítani a magyar állammal szemben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert a többségében családi vállalkozásban üzemelő kútjaik lassan fél éve veszteségesen üzemelnek.

„Jövő héten alkotmányjogi panasszal élünk és ezzel párhuzamosan eljárást indítunk a magyar állammal szemben Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál” – mondta Karsai Dániel ügyvéd a Szabad Európának.

Mint ismeretes, a magyar a kormány július 1-ig meghosszabbítja az árkorlátozó intézkedéseket, köztük a benzinárstopot is. Először november 15-én rögzítették 480 forintban (1,28 euró) a 95-ös benzin és a dízel literenkénti árát a magas infláció miatt, majd február 15-től további három hónapra, május közepéig hosszabbította meg a benzinárstopot. A kutak tehát továbbra sem adhatják 480 forintnál drágábban a 95-ös benzin és a gázolaj literjét.

Mivel a kutasoknak így minden egyes eladott liter üzemanyagon veszteségük képződik, Karsai Dániel szerint ez sérti a jogos várományukat és a tulajdonjogukat.

„Ezt a válságot nem az állam kreálta, viszont a krízis anyagi terheit a benzinkutasoknak kell viselniük. Semmilyen valódi kompenzációt nem kapnak, a literenkénti húszforintos állami támogatás sem fedezi a veszteségeiket” – mondta.

A kutasok érdekvédelmi szervezete, a Független Benzinkutak Szövetsége szerint „csak a villanyszámlára elég” a kis kutak literenkénti 20 forintos támogatása. Április elejéig mintegy 300-400 benzinkút adta be a támogatási kérelmét. A Szabad Európának nyilatkozó kutasok szerint a pályázat igen körülményes, sok vele a papírmunka.

„Abba is belekötöttek, hogy Kft.-t írtunk, és nem korlátolt felelősségű társaságot, visszadobták a pályázatot” – mondta az egyik benzinkút tulajdonosa.

Karsai szerint a kormány árkorlátozó intézkedése sértheti az emberi jogok európai egyezményének a tulajdon védelméhez fűződő jogokat védő előírásait. A strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az olyan állami intézkedés, amely egyes piaci szereplők ügyfélkörét elvonja vagy versenytársakhoz irányítja, az sérti a tulajdonjogot.

Magyarországon a legolcsóbb, Montenegróban a legdrágább

A 95-ös benzin és a gázolaj ára Montenegróban magasabb, mint a környező országokban, olvasható a montenegrói nagyberuházási minisztérium most megjelent kiadványában. A dokumentum által ismertetett adatok szerint a Montenegróban a 95-ös benzin 1,73 euróba kerül, ugyanannyiba, mint Albániában. Horvátországban a 95-ös benzin 1,64 euróba kerül, Boszniában 1,5 euróba, míg Szerbiában 1,48, Észak-Macedóniában pedig 1,33 eurót kell literjéért fizetni. Magyarországon a legolcsóbb a 95-ös benzin, ahol literje 1,28 euróba kerül, Finnországban pedig a legdrágább, ott ugyanis egy liter 2,17 euróba kerül.

A gázolaj árát illetően a közlöny szerint Montenegróban egy liter 1,76 euróba kerül, Albániában és Horvátországban pedig drágább, előbbiben 1,89 utóbbi országban pedig 1,77 eurót kell literjéért fizetni. Szerbiában ennél olcsóbb a dízel, ugyanis 1,67 euróba került, Boszniában 1,61, Észak-Macedóniában pedig 1,37 euró literje. Az eurodízel Svédországban a legdrágább, ahol 2,41 euróba kerül, Máltán pedig a legolcsóbb, ahol mindössze 1,21 euró literje.