Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentése szerint a COVID-19 következtében csaknem háromszor annyi ember halt meg, mint a hivatalos adatok mutatják – ez a világjárvány eddigi legátfogóbb áttekintése a betegség áldozatainak valódi számáról. 2021 végéig 14,9 millió, a koronavírushoz köthető többlethalálozás történt, míg a közvetlenül a covidnak tulajdonítható, WHO-nak bejelentett halálesetek hivatalos száma ebben az időszakban valamivel több mint 5,4 millió volt.
Ebben a közel 15 millió főben benne vannak azok, akik covidban haltak meg, és azok is, akik a járvány közvetett következményeként haltak meg, például azok az emberek, akik más betegségükkel nem jutottak egészségügyi ellátáshoz, amikor a fertőzési hullámok során az egészségügyi ellátás túlterhelődött. Számításba veszik ugyanakkor a világjárvány alatt elkerült haláleseteket is, például azért, mert a lezárások idején kisebb volt a közlekedési balesetek kockázata – írja a 444.hu.
A számok azonban jóval magasabbak, mint a hivatalos adatok, mivel bizonyos országok nem jelentik megfelelően a haláleseteket. A WHO szerint világszerte 10 halálesetből körülbelül 6-ot már a járvány előtt sem regisztráltak. Hiányos adatok esetén a szervezet nemzeti és helyi információk, valamint statisztikai modellek kombinációját használta fel a becslésekhez. A WHO szerint az eddig nem számolt halálesetek közel fele Indiában történt, jelentésük alapján ott 4,7 millió ember halt meg a világjárvány következtében, az indiai kormány ezzel szemben azt állítja, hogy csak 480 ezren haltak meg a koronavírus miatt az országban.
Bizonyos országok nem jelentik megfelelően a haláleseteket (Illusztráció: Pixabay)