Európai viszonylatban Szerbiában kiugróan magas a nem kívánt terhességek és a szexuális úton terjedő betegségek aránya a fiatalság körében, ami azt jelzi, hogy igenis fontos az iskolai szexuális nevelés – mondta Aleksandra Mališić, az Autonóm Női Központ munkatársa az Euronewsnak. A szakember szerint a reproduktív és szexuális egészséggel kapcsolatos oktatással keveset foglalkoznak az országban.

Az Autonóm Női Központ egyik nemrég végzett kutatása azt elemezte, hogy az állam mennyire tartja tiszteletben a nemzetközi normákat, a hazai törvényeket, valamint a gyermekek és fiatalok szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos oktatásának szabályozását a formális oktatási rendszeren belül. Mališić szerint ezek a témák bizonyos órákon szóba kerülnek ugyan, de vannak nehézségek ezen a téren.

“Az erre vonatkozó tananyag meglehetősen általános. A törvényeink és stratégiai dokumentumaink egyértelműen előírják, hogy a kötelező tantervekbe be kell kerülniük ezeknek a témáknak, de ez nem valósul meg” – tette hozzá Mališić.

A kutatások szerint a fiatalok általában az interneten keresnek választ a szexualitás témájában felmerülő kérdéseikre.

„Az internet nem mindig ad ellenőrzött információkat, viszont mégis ahhoz folyamodnak, hiszen sokszor úgy érzik, hogy nem tudnak szüleikkel ilyan témákról beszélni” – mutatott rá az Autonóm Női Központ munkatársa, aki szerint a reproduktív és szexuális egészséggel kapcsolatos tudásátadáshoz elengedhetetlen a tanárok megfelelő felkészítése is.

Nem elég annyit tudni, hogy nem a gólya hozza… (Illusztráció: Pixabay)