Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön azt mondta, Szerbia soha sem volt nehezebb politikai helyzetben mint most, ráadásul ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentései tovább bonyolítják.
Az államfő Alma Baerbock német külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően Berlinben kijelentette, hogy tekintettel az ukrajnai válságra, Szerbia gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe került.
– Mi már az Ukrajna elleni támadás harmadik napján elmondtuk, hogy mi az álláspontunk. Szerbia már 71 napja ugyanezt képviseli. Scholz kancellárral folytatott szerdai beszélgetésünk során sem rejtettem ezt véka alá – nyilatkozta Vučić újságíróknak.
A szerb elnök ismét aláhúzta, hogy Szerbia az európai úton jár, és erről az útról semmilyen irányba sem fog letérni, és hozzátette, az ország katonailag semleges marad.
Vučić azt is elmondta, hogy a németországi politikusokkal folytatott tárgyalások egyáltalán nem voltak egyszerűek.
– Németország minden tekintetben a legerősebb európai ország, de azt nem tudjuk befolyásolni, mi legyen a Koszovóval kapcsolatos álláspontja, ezt pedig nem fog megváltoztatni. Elégedett vagyok azzal, hogy a német illetékesek nagy érdeklődést mutatnak, és pénteken beszélni fogok majd arról, hogy miért lesz még nagyobb az érdeklődésük Belgrád és Szerbia vonatkozásában – hangoztatta Vučić.
A szerb elnök azt mondta, az Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel folytatott szerda esti megbeszélés igen „súlyos volt”, és közölte, a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd újabb fordulójára május 13-án kerül sor Brüsszelben.
Aleksandar Vučić hozzátette, pénteken, amikor majd beszédet intéz az ország népéhez, minden olyan problémáról szót ejt majd, ami Szerbiát sújtja, és azt is felvázolja, hogy ezekre Belgrád milyen válaszokat fog adni.
Hozzátette, június elején az ukrajnai krízis miatt szeretne egyeztetni a politikai pártok képviselőivel Szerbia jelenlegi helyzetével kapcsolatosan.
Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)