A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások május 5-én 22 óra 5 perc és május 6-án 4 óra 10 perc között Kelebia, Mélykút és Csikéria térségében négy csoportban összesen 57 külföldit tartóztattak fel. A magukat szír és indiai állampolgárnak valló illegális bevándorlók jogellenesen jutottak be Magyarország területére. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz, közölte honlapján a magyar rendőrség.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőrei ma hajnalban – 2 óra 40 perckor – az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében intézkedés alá vontak egy furgont, amelyet egy szerb férfi vezetett. A járműben a rendőrök 20 külföldit találtak, akik indiai, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a 45 éves szerb állampolgár a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A férfit előállítják és őrizetbe veszik, majd kihallgatását követően kezdeményezik letartóztatását.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Pénteken hajnalban megint elfogtak egy szerb embercsempészt a magyar járőrök (Fotó: Police.hu)