Megdöbbenető jelenet játszódott le egy szerbiai labdarúgó-mérkőzésen, amelyen utánpótláskorú csapatok léptek pályára: a Belgrádi Ifjúsági Ligában megrendezett Siti klub és a BSK Batajnica közötti mérkőzésen egy huligán átugrotta a kerítést, berohant a pályára, majd egy ütéssel szó szerint kiütötte a BSK együttesének 16 éves kapusát. A fiatal kapus, Aleksa B. nem is láthatta a támadóját, aki nem elégedett meg azzal, hogy az ütése után a 16 éves hálóőr a földre esett, hanem még elkezdte rúgdosni a földön fekvő fiatal fejét és testét. A kapus fejsérüléseket szenvedett, a sárga mezen jól látszódtak a vérfoltok.

A Szerbiai Belügyminisztérium munkatársai pár perccel a történtek után megérkeztek a helyszínre, de a tettest már nem tudták őrizetbe venni, mert ő az eset után azonnal beült a személygépkocsijába és elhagyta a helyszínt.