A kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséről szóló döntést – amelynek lehetőségéről Aleksandar Vučić államfő beszélt – az új kormány, illetve az új összetételű parlament hozza majd meg egy széles körű közvitát követően.

A Novosti szerint, amennyiben bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot, az első kiskatonák leghamarabb 2023-ban rukkolhatnak be.

A hadsereg vezetése a kötelező sorkatonai szolgálat több lehetséges modelljét is felvázolta, amelyek az időtartam, szükséges erőforrás, pénzelés tekintetében is különböznek, és figyelembe veszik a védelmi rendszer változásait is, ám több tanulmányt követően az a döntés született, hogy a 90 napos katonai szolgálat a legmegfelelőbb.

A belgrádi lap cikke rámutat, hogy újjá kell éleszteni a garnizonokat és a laktanyákat, amelyeket időközben eladtak, vagy elhagyatottá váltak, és elengedhetetlen a logisztika erősítése is.

– A hadseregnek fejtörést okoz azok a káderek biztosítása is, akik alkalmasak a fiatal katonákkal való munkára és azok kiképzésére, ugyanis a jelenlegi központokat a hivatásos hadsereg mércéi szerint alakították ki – írja a Novosti.

A sorkatonai szolgálat koncepcióterve a katonák bérezésének erősítését is előirányozza, a védelmi minisztérium számításai szerint a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése, vagyis a kiképzés megszervezése, a katonák étkeztetése, öltöztetése és szállítmányozása évente mintegy nyolc milliárd dinárba kerülne.

A negyven európai ország közül 14-ben működik a hagyományos katonaság, Oroszországban, Finnországban, Svédországban, Norvégiában, Dániában, Ausztriában, Svájvban, Litvániában, Észtországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Görögországban, Törökországban és Cipruson. A Novosti cikke szerint a legtöbb országban a katonai szolgálat időtartama általában 6 és 12 hónap közötti.

Az elnök 90 napos, kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését javasolja