Azt a gyerekeket megbetegítő, ismeretlen eredetű új típusú májgyulladást, amely már több mint 20 országban megjelent, Szerbiában mindmáig nem azonosították, közölték a Dr. Milan Jovanović Batut közegészségügyi intézet illetékesei az Euronews kérdésére.

A Batut intézet május elején egy olyan utasítást küldött szét az egészségházakba, hogy amennyiben a gyerekeknél a májgyulladás legkisebb gyanúja is felmerül, akkor azt a lehető legrövidebb időn belül jelentsék. Az utasításban arról is részletes tájékoztatást adtak, hogy milyen laboratóriumi vizsgálatokat kell elvégezni, valamint leírták az akut hepatitisz valamennyi tünetét.

– Eddig még egyetlen gyermeknél sem bizonyosodott be, hogy az új fertőzéssel állunk szemben, és nincsenek járványügyileg összefüggésbe hozható esetek sem. Folyamatban vannak bizonyos a laboratóriumi vizsgálatok, amelyek kimutathatják a leírt egészségi állapotot előidéző vírusokat, illetve toxikológiai vizsgálatokat is végzünk – közölte Batut.

A gyerekek körében eddig mintegy 230 akut hepatitiszes esetet jegyeztek, melyek közül 50 volt gyanús. Az orvosok, akik világszerte találkoztak a gyerekeket megbetegítő rejtélyes májgyulladással, azt mondják, a fertőzés tünetei a hányás, enyhe hasfájás, hasmenés és láz. Az, ami ilyen esetben aggodalomra ad okot, hogyha besárgulnak a páciens szemei, vagy bőre.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)