Május 11-ig, vagyis szerdáig érvényes az a rendelet, amely az 500-as lisztből készült kenyér (ismertebb nevén Sava) árát szabályozza. Uroš Kandić, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztérium államtitkára a Tanjug érdeklődésére megerősítette, hogy a kenyér hatósági árát meghosszabbítják három hónappal, vagyis augusztus 11-ig, azonban azt is hozzátette, hogy szerdától már nem 46, hanem 49 dinár lesz az 500-as lisztből készült kenyér hatósági ára.

Az államtitkár szerint erre a minimális emelésre azért van szükség, mert november óta, amikor először meghozták a hatósági árról szóló döntést, a kenyér előállítási költsége növekedett.

„Az árkorrekció egy engedmény a pékek felé, akiknek a költségeik időközben növekedtek. Az emelés ellenére a szerbiai vásárlók továbbra is a régió legolcsóbb kenyerét vásárolhatják meg” – mondta Kandić a Tanjug hírügynökségnek.