Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez teljes jogökkrel tartozó 193 ország közül, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az Antarktiszt kivéve minden kontinensen vannak koronavírussal fertőzött személyek.

Legutóbb Észak-Korea jelentette be csütörtökön, hogy regisztrálták az első Covid-19 megbetegedést. Az állami média szerint Phenjanban azonosították a koronavírus omikronként ismert BA.2 altípusát.

Az észak-koreai hatóságok arról már nem adtak tájékoztatást, hogy hogyan jutott be a vírus az országba, és hogy eddig hányan kapták el a fertőzést.

Észak-Koreában most regisztrálták az első koronavírusos esetet

Mostanra Türkmenisztán maradt az egyetlen ázsiai ország, ahonnan még nem jelentettek egyetlen esetet se, annak ellenére, hogy az ország Iránnal határos, ahol a járvány kezdete óta több mint 7,2 millió fertőzöttet regisztráltak, a másik szomszédos ország bedig Kazahsztán, ahol 1,3 millió esetet jegyeztek.

Türkmenisztánból ugyan érkeztek olyan hírek, hogy bizonyos személyeknél jelentkeztek a koronavírus-fertőzés tünetei, sőt állítólagos halálesetekről is beszámoltak, ám a hatóságok hivatalosan mindmáig egyetlen esetet sem jelentettek.

A másik ország, ahol még nem igazolták a koronavírus jelenlétét az az Óceániában található Tuvalu, amit 9 sziget alkot, és amely a lakosság számát tekintve a világ negyedik legkisebb országa, amely 26 négyzetkilométeren terül el.

Hivatalosan már csak ez a két ország maradt, ahol még nem regisztrálták a koronavírust (Illusztráció: N1/Bogdan Mijović)