Svédország és Finnország NATO-csatlakozási szándéka, az Euróvíziós Dalfesztivál, Koszovó felvételi kérelme az Európa Tanácsba, és az új francia miniszterelnök(asszony) személye – az orosz-ukrán háború fejleményein túl elsősorban ezek a témák foglalkoztatták a nemzetközi sajtót az elmúlt héten Stockholmtól Varsón át Sanghajig és Tamperétől Frankfurton meg Párizson át Lisszabonig.
Mariupol az ukrán Westerplattte (vagy mifelénk Vukovár!)
A barcelonai La Vanguardia című, spanyol és katalán nyelven megjelenő napilap szerint a mariupoli helyzet nem pusztán vereség:
„Az ukrán csapatok csaknem három hónapig voltak bekerítve utánpótlás és orvosi ellátás nélkül. Az utolsó katonák egy acélmalom területén húzódtak meg, most pedig megadták magukat. Lehet, hogy eufemizmus, amikor az ukrán fél a »küldetés befejezéséről« számol be, nem pedig megadásról. A város mára szinte teljesen szét van rombolva, az ott maradt lakosok pedig embertelen körülmények között élnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy Mariupol az ukránok elszántságát szimbolizálja, hogy az orosz invázióval szembeszálljanak. Lehet, hogy a város valóban orosz kézbe került, ennek ellenére Ukrajna erkölcsi és taktikai győzelmet aratott ebben a csatában, Mariupol ugyanis lebénította az orosz hadsereg erőit, megakadályozva ezzel más területek elfoglalását. Egy dolog azonban világos: az Ukrajna elleni invázió azt jelentette, hogy egyre több front nyílik meg Moszkva előtt, a dolgok pedig ennek ellenére sem mennek mindenhol a tervek szerint – és ezt a Mariupol elleni csata is bizonyítja.”
A varsói Gazeta Wyborcza című liberális napilap a második világháború történeti összehasonlításából merít, és a következő címszóra hivatkozik:
„»Most az ukránoknak meglett a Westerplatte-jük«. Ami azt jelenti: a mariupoli Azovsztal, amelyet az elmúlt napokban rengeteg bombával szórtak meg, egy elszigetelt ellenállási pont volt, és esélytelen a győzelemre. De a harc nem volt értelmetlen. Mariupol, amelyet az orosz hadsereg a háború első napjaiban akart elfoglalni, fontos szerepet játszott a háború következő heteiben. Az oroszok kezdetben nem tudták újabb utánpótlási pontként használni ezt a kikötőt, később pedig nem tudtak támadást indítani Mariupol térségéből, ami lehetővé tette volna az ukrán erők bekerítését a Donyeck-medencében. Minden társadalomnak megvan a maga államépítési mítosza. Az egyik ilyen lengyel mítosz a Westerplatte: mintegy 200 katona története, akik annak ellenére, hogy a Harmadik Birodalom teljes ereje ellenük volt, 1939. szeptember 1-től hét napon keresztül teljesítették kötelességüket hazájuk iránt.”
Egy megegyezés kilátásai ebben a háborúban csak a Gromiko-elv szerint remélhetők, írja a budapesti Élet és Irodalom (ÉS) című irodalmi és politikai hetilap:
„Van egy Andrej Gromiko hajdani szovjet külügyminiszternek tulajdonított szabály. Legutóbb Kaja Kallas észt miniszterelnök idézte föl. Eszerint a Szovjetunió helyes tárgyalási taktikája a következő: mindenekelőtt a maximumot kell követelni – nem kérni, hanem követelni valamit, ami sohasem volt a miénk. Másodszor, ultimátumot adni, fenyegetőzni. Harmadszor, a tárgyalásokon jottányit sem engedni, mert Nyugaton mindig lesz valaki, aki felajánl valamit a megbékítésünkre, és a végén lehet, hogy a harmadát vagy akár a felét is megkapjuk annak, ami addig soha nem volt a miénk.”
Új vasfüggöny létesül Európában
A stockholmi Svenska Dagbladet című liberális-konzervatív napilap így vélekedik országa, valamint Finnország NATO-hoz való csatlakozásáról:
„A finnek semmiképpen sem akarják bosszantani keleti szomszédjukat. De Putyin követelése, hogy a NATO ne fogadjon be új tagokat, sérti Finnország és Svédország azon jogát, hogy saját maguk határozzák meg biztonságpolitikájukat. Niinistö finn elnök ma Svédországba látogat, és szeretettel üdvözöljük. Köszönjük, elnök úr, hogy segített Svédországnak is, hogy a helyes úton haladjon.”
A tamperei Aamulehti című finn napilap felteszi ezzel kapcsolatban a kérdést:
„Milyen szerepet kell játszania Finnországnak a NATO-ban a jövőben? Finnországnak volt már korábban együttműködése a NATO-val az afganisztáni misszióban, és akkor megtanulta a közös műveletek működését. Finnországnak mindenesetre NATO-tagként részt kell majd vennie a balti államok feletti légtér védelmében, és a változó összetételű területekre is el kell majd küldenie saját katonáit a csapatok megerősítésére. Ez nem adhat okot aggodalomra Oroszországnak, de ürügyként növelheti csapatai jelenlétét saját határunk mentén. Ilyen és más kihívások és veszélyek állnak most előttünk.”
A pekingi Huanqiu Shibao című napilap óva int attól, hogy Oroszországot sarokba szorítsák:
„A NATO és Oroszország közötti határ megduplázódna, ha a NATO-t bővítenék Északon, és olyan stratégiailag fontos városok, mint Szentpétervár, közvetlenül a NATO orra elé kerülnének. Moszkva továbbra is nyugodtan reagál Svédország és Finnország NATO-csatlakozási vágyára. Reménykedhet-e azonban egy Oroszországot marginalizáló Európa tartós politikai, biztonságpolitikai, és gazdasági békében? Európa ne engedjen az amerikai hadiipar csábításának, és ne kövesse ezt a logikát: az igazságosság a hatalmon és az erőn alapszik.”
„Európának, ahogy a világnak sincs semmi oka az örömre”, írja a lisszaboni Público című bulvárlap és így folytatja:
„Még Finnországnak vagy Svédországnak sem. Ez a két ország nem önszántából változtatta meg saját geopolitikai helyzetét, hanem azért, mert erre kényszerült. Most új vasfüggöny létesült Európában. A demokráciák Európája nem esett a megbékélés csapdájába. Ha Putyin követi a finn elnök kérését és »a tükörbe néz«, azt fogja látni, hogy álma kudarcot vallott. Talán akkor megnyílik majd egy ajtó a békére.”
Botrány az Eurovíziós Dalfesztiválon
„Kámforrá váltak bizonyos zsűripontszámok, aztán rejtélyes módon az ukránok kapták őket. Eléggé úgy tűnik, hogy valakik nagyon Ukrajnát akarták kihozni győztesnek a versenyen”, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap az idei rendezvényről, majd így folytatja:
„Az idei versenyt elsősorban a közönségszavazatok révén az ukrán Kalush Orchestra nyerte. Az eddigi tapasztalatok alapján abban persze semmi meglepő nem volt, hogy a dalfesztivált ezúttal is inkább a politikai szempontok, semmint az elhangzott dalok valós minősége határozta meg, a pontszámok EBU [European Broadcasting Union] általi önkényes megváltoztatása azonban »újdonságnak« számít az esetleges bizalmatlanságot generáló versenyjelenségek körében. A Főtér ugyanis a román köztelevízió, a TVR [Televiziunii Romane] nyomán például arról számolt be, hogy bár a román zsűri eredetileg Moldovának adta a maga 12 pontját, és vice versa (nyilván szintén nem politikai szempontoktól függetlenül – a szerk.), az EBU »trükközése« révén azonban hogyan-hogyan nem, ez a 12-12 pont kámforrá vált, végül mindkettőt Ukrajna kapta meg. A TVR szerint az EBU menet közben változtatta meg a szabályokat és az előzetes megállapodással ellentétben nem is engedték bejelentkezni a bukaresti televízió bemondóját, aki a romániai zsűri által adott pontszámokat ismertette volna élő adásban. A pontszámok önkényes módosításáról ráadásul a román köztelevízió illetékesei is csak az EBU élő közvetítéséből értesültek, a hivatalos eredményhirdetés szerint Moldova 0 pontot kapott Romániától, akárcsak Románia Moldovától.”
A torinói La Stampa című, egyik legrégibb olasz napilap Ukrajna győzelmének tekinti az Eurovíziós Dalfesztivál döntését:
„Ha egyetlen dal is elég lenne egy háború befejezéséhez, akkor ma a békéről beszélnénk. De ha ma is kénytelenek vagyunk követni a rakéták irányát, akkor ez csak egy televíziós szavazás volt. Az ukrán dal győzelme a 2022-es ESC (Eurovision Song Contest) fesztiválon kevésbé tekinthető egy tisztelgésnek a zene iránt, mint inkább a béke iránt. A kérdés azonban az, hogy a szavazás olyan forradalmi gesztusnak számít-e ma, mint az 1960-as években, amikor az amerikai fiatalok a vietnami háború ellen tüntettek: mozgósították a tömegeket, és megváltoztatták a történelem menetét.”
Koszovó az Európa Tanács tagja akar lenni
Koszovó profitálni akar abból, hogy Oroszországot kizárták az Európa Tanácsból. A pristinai kormány ezért most tagsági kérelmet nyújtott be az Európa Tanácsba. Vučić szerb elnök felháborodott ezen, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung:
„Donika Gërvalla-Schwarz koszovói külügyminiszter csütörtökön hivatalosan átadta országa felvételi kérelmét az Európa Tanácsba. Aleksandar Vučić szerb elnök még aznap bejelentette, hogy országa ellenzi Koszovó tagságát, és mindent meg fog tenni azért, hogy ez ne történhessen meg.
Ellentétben az Egyesült Nemzetek Szervezetével, vagy az EU-val, az Európa Tanácsban nincs sem vétójog, sem egyhangúsági követelmény új tagok felvételéhez. Oroszország kizárása után az Európa Tanács politikai helyzete Koszovó javára változott meg. Matematikailag már ezt megelőzően is kétharmados többség lett volna a felvételéhez, mert az Európa Tanács tagállamainak több mint kétharmada elismerte Koszovó 2008-ban kikiáltott függetlenségét. Oroszország távozásával a pristinai kormány most még jobb kilátásokkal várja saját országa felvételét.
Szerbia, amely továbbra is saját nemzeti területe részeként tekint egykori tartományára, felháborodott a koszovói kormány lépésén. Vučić elnök szerint Koszovó megsértette az úgynevezett washingtoni megállapodást. Lényegében két olyan nyilatkozatról van szó, amelyek megfogalmazása nem teljesen egyértelmű, és amelyeket mindkét állam 2020 szeptemberében írt alá Washingtonban Donald Trump akkori amerikai elnök és balkáni tárgyalója, Richard Grenell nyomására.
A nyilatkozatok szándéknyilatkozatok halmazát tartalmazzák. Ez magában foglalja Koszovó ígéretét, hogy egy évig nem kíván tagsági kérelmet benyújtani új szervezetekbe. Vučić bejelentette, hogy Belgrád válasza »okos és bölcs« lesz, és »békés és diplomáciai módon« fogja ellenezni Koszovó felvételi kérelmét az Európa Tanácsba. »Lehetőségeink korlátozottak és nem nagyok, de az élet egy küzdelem«, mondta. Ezek és más nyilatkozatok egyértelművé tették, hogy Koszovó sikerét ebben az ügyben Belgrádban nem tartják kizártnak.”
Franciaországnak új miniszterelnöke van
Franciaországban Macron elnök az előző munkaügyi minisztert, Elisabeth Borne-t nevezte ki miniszterelnöknek. A párizsi Le Figaro című, 1826-ban alapított liberális-konzervatív napilap szerint Borne komoly kihívásokkal néz szembe:
„A miniszterelnöknek meg kell győznie a miniszterek közül azokat, akik nem állnak mögötte, és ugyanakkor nagyon függetlenek is. Ezen kívül a parlamentben fékeznie kell a baloldali képviselők haragját. Az árak és kamatok további növekedésének megakadályozása mellett Borne-nak olyan nehéz reformokat kell végrehajtania, mint például a nyugdíjreform, anélkül, hogy magára vonná a társadalom haragját. Ilyen nehéz körülmények között mindehhez rendkívüli politikai képességekre van szükség.”
A szintén Párizsban megjelenő Libération című napilap egy másik szempontra mutat rá:
„Elisabeth Borne csak a második nő, aki miniszterelnöki tisztséget tölt be, ami kinevezését önmagában is egy kiemelkedő eseménnyé teszi. Ezért felmerül a kérdés, hogy Franciaországban mikor lehet egy nő miniszterelnök. Macron döntése Borne mellett finoman emlékeztet arra, hogy a francia politikai osztály továbbra is nőgyűlölőbb, mint maguk a franciák, de Macron döntése azt is sugallja, hogy inkább egy technikai háttérrel rendelkező miniszterelnököt szeretne, mint valakit, aki csupán egy politikus. A Matignon új bérlője rendkívül jól ismeri a politikai körülményeket, és így azokat a nehézségeket is, amelyek szemben állnak a közelgő változásokkal.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
