Ahogy arról korábban már beszámoltunk, június 1-től harminchárom százalékkal drágul a menetjegy az Újvidék és Belgrád között közlekedő, Sólyomnak elkeresztelt személyvonaton, vagyis szerdától nem 300, hanem 400 dinárba kerül a jegy, ami még így is nagyon jutányosnak számít, hiszen a vonat – amely egy állomáson áll meg – mindössze 36 perc alatt teszi meg a főváros és a székváros közötti távot. Június 1-től a Regio Expresszel utazóknak is 400 dinárt kell majd fizetniük a jegyért, azzal a különbséggel, hogy ez a vonat hét állomáson áll meg és 48 perc alatt ér Újvidékről Belgrádba. A menettérti jegy a Sólyom és a Regio Express esetében is 800 dinárba kerül. A másodosztályon utazóknak 393 dinárt kell fizetniük, a menettérti jegyet pedig 628 dinárért vásárolhatják meg.

A Srbija voz vállalat azoknak a munkavállalóknak, akik naponta ingáznak Belgrád és Újvidék között, havi bérletet biztosít, ami 6874 dinárba kerül a Regio Expressre.

A menetrend, az árak és minden egyéb információ megtalálható a vállalat honlapján, a www.srbvoz.rs oldalon. Jegyvásárlásra lehetőség van a pénztáraknál és az automatáknál, a már említett honlapon, valamint a mobiltelefonos applikáción keresztül, amely öt százalékos kedvezményt biztosít vásárláskor.