Tomislav Momirović építésügyi miniszter nyolc év börtönbüntetéssel fenyegeti mindazokat, akik kárt okoznak az újvidéki gyorsvasút infrastruktúrájában, vagy megrongálják a Soko gyorsvonatot.

Az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium közleménye szerint a legutóbbi incidensek után Momirović hangsúlyozta, hogy mindazok, akik szándékosan kárt okoznak a vasúti infrastruktúrában, azonosítva, és a törvényeknek megfelelően büntetve lesznek.

“A Belügyminisztérium tagjai a Szerbiai Vasúttal együttműködve elfogták a Soko vonatot megrongáló személyeket. Az egyének felelőtlenül akadályokat helyeztek el a Belgrád–Újvidék vasútvonalon. Az ilyen tettek óriási veszélyt jelentenek minden utas biztonságára, illetve a vasúti infrastruktúrára is, ezért mindent meg kell tenni az ilyesmit elkövető személyek azonosítása és az ellenük való mielőbbi vádemelés érdekében” – mondta Momirović.

A minisztérium felelősségteljes magatartásra, valamint a Szerb Köztársaság vonatainak és ingatlanainak őrzésére szólította fel a lakosságot, hogy a vasúti forgalom biztonságosan és akadálytalanul haladjon.

„A vonatok, csakúgy, mint a vasúti infrastruktúra mindannyiunké. Az állam jelentős anyagi forrásokat fektet be a teljes vasúti ágazat korszerűsítésébe, és arra kérünk minden állampolgárt, hogy vigyázzanak közös értékeinkre” – áll a közleményben.

A tárca hozzáteszi, hogy a vasúti törvény előírja, hogy a vasúti infrastruktúra egy részének megsemmisítéséért, megrongálásáért vagy eltulajdonításáért, függetlenül annak mennyiségétől és értékétől, három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést lehet kiszabni, a súlyos károkozásért pedig akár egy évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.