A következő idénytől már nem az FC Fehérvár együttesét erősíti a zentai származású Nemanja Nikolić: a lengyel, amerikai és magyar bajnokságban is gólkirályi címet szerzett csatár pénteken a hivatalos Facebook-oldalán erősítette meg a hírt. A székesfehérvári klub nem ajánlott új szerződést a játékosnak, akinek június 30-án jár le a szerződése, így új csapatának nem kell kárpótlási díjat fizetnie az FC Fehérvárnak. A klub visszavonultatja a 42-szeres magyar válogatott támadó által viselt és ikonikussá vált 17-es mezt.

Nikolić többek között azt írta, hogy arra vállalkozni, hogy néhány mondatban összefoglalja a fehérvári karrierjét, lehetetlen feladat, azonban valahol a Vidi neki mindig a kihívásokról szólt.

„Gyerekfejjel, szinte a semmiből, ötödik-hatodik csatárnak érkeztem, hogy aztán háromgyerekes családfőként, a klub történetének legjobb góllövőjeként, címekkel, nagy győzelmekkel, emlékezetes meccsekkel a hátam mögött induljak tovább. Bizarr kimondani ezt, hiszen igazából nem megyek én sehova, Fehérvárhoz köt immár minden, itt élünk, ez a város az otthonunk és a szívem ennél a klubnál marad örökre.

Mindig fontosak voltatok nekem, Ti, szurkolók, értetek is hajtottam, miattatok is fájt, amikor valami nem ment, az évek alatt kialakult köztünk egy speciális, őszinte viszony. Ezért is mondom el, mert talán Ti is átérzitek a szitut, hogy mennyire fura helyzetet produkál olykor az élet.

A minap a fiamat vittem edzésre, naná, hogy a Vidibe, hiszen ebbe a világba nőtt bele, imádja a csapatot, kis túlzással otthon is csak mezben hajlandó lenni. Közben jött a hívás a vezetőségtől, hogy menjek fel az irodába. Szóval amíg Marko – akinek az a vágya, hogy egyszer bemutatkozzon a Vidiben – lent focizott Vidi-szerelésben, engem tájékoztattak, hogy számomra a nyártól véget ér a fehérvári történet…

A maximalista emberben mindig marad hiányérzet, sosem elégedett teljesen, célokat és vágyakat kerget. A családom tudja, milyen voltam: mindig többet akartam, éjszakákon át képes voltam rágódni dolgokon, ilyenkor sokszor utólag szégyelltem magam, mert beláttam, hogy a Vidi vagy az én nehezebb időszakom a családom életére is hatással volt.

Most azt érzem, ezen a téren is érettebb lettem, mert bár sosem mertem belegondolni, mi lesz, ha végleg el kell hagynom a Vidit és nem tagadom, hogy megszakad a szívem, de már a következő lépésen jár a fejem.

Nem búcsúzom el, mert találkozunk még, itt élek közöttetek, látjuk majd egymást a belvárosban, az utánpótlás-meccseken, ha tudok, ott leszek a lelátón és szorítok a csapatnak.

A CSAPATOMNAK.” – írta Nikolić, aki egyelőre nem árulta el, hogy folytatja pályafutását.

https://www.facebook.com/100044420619994/posts/pfbid033Bkaar7dhbstKCv9q2goXVAhGeHR7qFRiLSh5yqNxfnZRMYRbJvNpAgmLmE9GuEzl/