A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya Székesfehérvári Osztályának információi alapján az egyenruhások pénteken, június 10-én hajnalban a 89-es főút 7. kilométerénél, Torony térségében állítottak meg egy szerb forgalmi rendszámú személyautót, amelyet egy montenegrói állampolgárságú férfi vezetett.

A gépkocsiban a sofőrön kívül 16 férfi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul, közölte a police.hu.

A rendőrség ezúttal is emlékeztetett, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője, vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Tizenhat férfit szállított a montenegrói embercsempész (Fotók: police.hu)