A nyár kezdetével elindulnak az idénymunkák is, főképp a mezőgazdaságban, ahol leginkább a gyümölcsszedést illetően van óriási munkaerőhiány.

Az idénymunkások általában Szerbia délkeleti részeiből érkeznek és egy tízórás munkanapért háromtól ötezer dináros napidíjat kapnak, írja a Danas.

A legtöbb idénymunkást Bánát középső részein kell foglalkoztatni a mezőgazdasági munkálatok idején. A munkaerő iránti kereslet óriási, a kínálat viszont igen alacsony, ezért sok termelő felhagy az olyan kultúrák termesztésével, amelyek emberi kezeket igényelnek.

– Az idénymunkával pont az a probléma, hogy idény jellegű, tehát csak az év egy bizonyos szakaszában van rá szükség. Félévi fizetésből viszont lehetetlen egész éven át megélni, ezért állandóan keressük az egyensúlyt, hogy tisztességesen megfizessük az embereket, de azért nekünk is kifizetődő legyen, mert ha nincs bevételünk, akkor nem fogunk ezzel foglalkozni. Igyekszünk éveken át megtartani a munkásokat. A mi esetünkben ezek általában nők, akik viszont egyre idősebbek. Nincsenek fiatalok, kiürült a falu és nagy kérdés, hogy pár év múlva mi lesz. Az asszonyoknak 350-400 dináros órabért fizetünk, munkától függően – nyilatkozta a lapnak egy gyümölcs- és palánta termesztéssel foglalkozó szentmihályi gazda.

Bánátban nincsenek nagy gyümölcsösök, ott pedig ahol vannak ültetvények, azok általában olyanok, amelyeken a teljes munkát el lehet végezni gépekkel is. Almaszedéskor viszont szükség van az idénymunkásokra.

– Ősszel, amikor a birsalmát kell szedni, akkor foglalkoztatunk idénymunkásokat. Jól bejáródott csapatunk volt, de ők már kiöregedtek, és sorban hagynak fel ezzel a munkával. Ezért igyekszünk újítani a csapatot és képezni is az újakat. Tavaly 3000 dinár napidíjat fizettünk, meglátjuk, idén hogy lesz majd – nyilatkozta a lapnak Sava Radišić nagybecskereki gyümölcstermesztő.

Az állattenyésztők találnak legnehezebben munkásokat. Anđelko Nećakov csentai jószágtenyésztő már eladta borjait és üszőit, valamint csökkentette a tehénállományt is, mert nem talál munkásokat.

– Nincs az a pénz, amiért hajlandóak lennének dolgozni – panaszolta Nećakov.

Hasonló problémával küzd Vukašin Baćina módosi gazda is.

– Amikor végre sikerült juhászt találnom, boldog voltam. De tudják, ő hogy dolgozik… Reggel nem indul el fél liter pálinka nélkül. Plusz a cigaretta, plusz az étel, plusz 70.000 dinár havonta. És én boldog vagyok, mert a marhatenyésztő kollégáim egyáltalán nem tudnak találni pásztort. Sofőrt keresek, aki a kombájnt vezetné, mert kezdődik az aratás. 50 euró napidíjat kínálok, de nincs aki dolgozzon. Az istállóban való segédmunkáért 400 dinár órabért kínálok, arra sem találok embert. Az állattenyésztők panaszkodnak a termékeik árára, de számukra jóval nagyobb problémát jelent, hogy nem tudnak munkásokat találni – magyarázta Baćina.

Szabadkán is nagy a kereslet az idénymunkások iránt, amelyre a fiatalabb és az idősebb generációk tagjai is jelentkeznek. A fiatalokat az ifjúsági szövetkezeteken keresztül foglalkoztatják, az idősebbeket pedig főképp a falvakban, leginkább a gyümölcsszedés idején.

A tavankúti gyümölcsösök tulajdonosai azt mondják, a munkások egy részét buszokkal szállítják a környező településekről, ételt, de van akinek szállást is biztosítanak, viszont a munkások nagy része feketén dolgozik.

– Leginkább gyümölcsszedő munkásokra van szükség. Most a meggy, a cseresznye és az eper az aktuális, őszre pedig az alma. Minden korcsoportból vannak munkások – mesélték a gyümölcstermesztők.

– A későbbiekben kezdődik a körte-, a paprika- és az almaszedés, olyankor sokkal több emberre lesz szükség. A paprikaültetvények tulajdonosai többet fizetnek, mert ez olyan munka, ahol hajolni kell, ezt nem bírja mindenkinek a hátgerince – magyarázta az egyik tavankúti termesztő.

A gyümölcsészek szerint azok, akik a meggyet szedik, 3000 dináros napidíjat kapnak a 8 óra munkáért, valamint útiköltségtérítést is. Tavaly ukrajnai és kirgizisztáni munkások szedték a meggyet, akik 2500-3000 dinárért dolgoztak, de ezekre a munkásokra idén nem lehet számítani.

Azok a munkások, akik a Sezonska radna snaga portálon keresztül vállalnak idénymunkát, 350 dináros órabért kapnak.

A szüretelni való sok, a munkás kevés (Illusztráció: Pixabay)