Az újvidéki Távfűtőművek Kommunális Közvállalat költségvetéséből látszik, hogy nehéz és hideg tél áll előttünk, áll a Szabadság és Igazságosság Pártja városi szervezetének közleményében.

Ahhoz, hogy az újvidéki távfűtőművek rendesen tudjon működni 80 millió eurós költségvetésre van szükség, ami, a közlemény szerint azt jelenti, hogy az újvidékiek legalább 30 és 38 százalék közötti drágulásra számíthatnak.

„Azok a háztartások, amelyek a távfűtőművekre csatlakoztak, és egységesen az Informatika közvállalaton keresztül kapják a számlát, 118 dináros négyzetméterenkénti árat kapnak a fűtésszámlán, ami azt jelenti, hogy egy 50 négyzetméteres lakás felfűtése átlagos 6000 dinárba kerül majd. Azok, akik kaloriméterrel mérik az elfogyasztott energiát, kilowatt óránként 7,2 dináros árra számíthatnak, áll a közleményben.

Hozzáteszik, hogy a város szintjén el kellene gondolkodni egy stratégia kidolgozásáról, amely hosszútávon oldaná meg a megújuló energiával való fűtésre való áttérést.