Szerdán nyolc sírt rongáltak meg ismeretlen elkövetők a törökkanizsai községhez tartozó Rábé temetőjében – számolt be az esetről a maglocistac.rs. A helyszínre látogatott Pásztor István, a tartományi képviselő-testület és a VMSZ elnöke is, aki elmondta: az ilyen vandál cselekedetek nyugtalanságot keltenek a lakosság körében, amely évek óta nagy nyomás alatt él a határ közelsége miatt.

Pásztor hozzátette: az elkövetőket meg kell találni és meg kell büntetni, és segíteni kell az itt élő embereknek a migránsválság megoldásában. Mint elmondta: nem állítható bizonyosággal, hogy az elkövetőek menekültek voltak, de vannak erre utaló jelek.

Radovan Uverić törökkanizsai polgármester is elítélte a történteket.

„Remélem, hogy a rendőrség rövid idő alatt megtalálja a tetteseket. Polgármesterként tudomásom van arról, hogy migránsokról van szó. Magyarmajdányon, Rábén, Ókereszttúron évek óta sok migráns van, de ilyen incidens még nem történt” – mondta Uverić, aki szerint a migránsok jelenléte nyugtalanítja a lakosságot, mert tönkreteszik a lakatlan házakat, szemetelnek és hasonló gondokat okoznak a falvakban.

Nyolc sír esett a vandálok áldozatául (Fotó: Maglocistac.rs)