Hiába viszi el őket időről-időre a szerb rendőrség, folyamatosan visszatérnek az észak-bácskai, határmenti városba a migránsok. A legutóbbi adatok szerint Szerbiában mintegy 5-6 ezren vannak a befogadóközpontokban, de szabadon mintegy ezren lehetnek, többségük éppen ebbe a határmenti övezetbe tér vissza minden alkalommal. Naponta mintegy 250-en lépnek be az országba, de mintegy 500-at fordítanak vissza az Európai Unió valamelyik határáról és toloncolják vissza Szerbiába. A menekültek negyven százaléka Afganisztánból érkezik.

Már nemcsak a vasútállomás és buszállomás környékén, Szabadka város központjában is rengetegen vannak. Itt pénzt vesznek fel és váltanak, amit a legtöbben már valamelyik nyugati államban élő rokonuk juttat nekik.

A mintegy 125 férőhelyes szabadkai befogadóközpontban a migránsok elmondása szerint most legalább háromszázan vannak. Sokan viszont továbbra is az erdőben bújkálnak, nemcsak Horgoson és környékén, de a kelebiai és a tavankúti erdőkben is.

A magyar rendőrség péntektől vasárnapig 1688 határsértővel szemben intézkedett. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 709, szombaton 482, vasárnap 489 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. Emellett a hétvégén a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében nyolc határsértőt fogtak el, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Az elmúlt héten az ország területén 3848 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten – június 6-tól 12-ig – a feltartóztatottak száma 3922 volt. Emellett az elmúlt héten a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében nyolc határsértőt fogtak el, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Embercsempészés miatt 47 gyanúsított ellen indult eljárás – derül ki a rendőrségi összesítésből.

Migránsok Szabadkán (Pannon RTV, Szkocsovszki László)