A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint Bilicki Zoltán (SNS), Ada község elnöke cserben hagyta a törökfalusi őstermelőket és elkótyavetyélt 116 hektár, a község tulajdonában lévő termőföldet.

A párt sajtóközleményét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.


Helyi mezőgazdászok körében bombaként terjedt el a hír mi szerint Törökfalun nemrég eladásra került egy egy területben levő, kiváló fekvésű 116 hektár községi tulajdonú parcella.

A parcella 186 millió dinárért kelt el, és a zimonyi székhelyű Forest Energy DOO cég tulajdonába vándorolt.

Mindezt Ada Község elnöke Bilicki Zoltán (Szerb Haladó Párt) nagy sikernek szeretné bemutatni, hatalmas beruházásról és adóbevételekről nyilatkozván a szabadkai koalíciós partner napilapjának.

Csakhogy az igazság az, hogy Bilicki Zoltán (SNS) és az általa irányított községi vezetőség elkótyavetyélte Ada Község tulajdonát és cserben hagyta a törökfalusi őstermelőket!

A VMDK adai szervezetének információi szerint Ada Község nyilvános pályázatát a terület eladására csak Ada Község Hivatalos Lapjában jelentették meg, mint építési földterület, és csak egy pályázó jelentkezett a 116 hektár megvételére, amit kikiáltási áron meg is vásárolt.

A nyilvános árverést a 2022. április 3-án tartott köztársasági parlamenti és elnöki választások másnapján tartották meg, azaz április 4-én reggel 9 órakor a községi közigazgatás 25-ös számú irodájában, amikor még mindenki a szavazatok és a választási eredmények számolásával volt elfoglalva.

Úgy tűnik, valakik nagyon biztosra akartak menni és a pályázat lebonyolítása olyan tiszta volt mint a háromnapos lakásvásárlási pályázat.

Az egyedül licitáló Forest Energy DOO a föld megvételével ugyan vállalta azt is, hogy az elkövetkező három évben minimum 5 millió eurót ruházzon be a parcella fejlesztésébe, objektumokat építsen rajta és minimum 5 munkást alkalmazzon meghatározatlan időre.

Csakhogy a Gazdasági Társaságok Nyilvántartásában (APR) szereplő adatok szerint a cég fafeldolgozásra van bejegyezve, nincsen leadott zárszámadásuk az előző évre, a 2020-as évre leadott dokumentumok szerint nem volt bevételük és nincsen egy foglalkoztatottjuk sem!

Ezért logikus a kérdés mi köze egy fafeldolgozással foglalkozó cégnek a napelemek telepítéséhez és honnan fogja megteremteni a szükséges eszközöket ha ilyen gazdasági háttérrel rendelkezik?

Továbbá a VMDK adai szervezetének információi szerint az eltulajdonítási eljárás során helyi fiatal termelők három beadványt adtak át Bilicki Zoltán (SNS) községi elnökhöz és az általa vezetett községi tanácshoz, amiben kérték a föld eladására vonatkozó döntés visszavonását, valamint az árverés megsemmisítését.

Nyilvánvalóan Bilicki Zoltán (SNS) községi elnök és a haladó községi vezetés figyelmen kívül hagyta a helyi termelők beadványát és eladta az említett földet, amit hosszú évek során béreltek és nem építkezési jelleggel, hanem a természetben lévő állapotában használtak, vagyis mint elsőrangú termőföldet, ami az adai önkormányzatnak jelentős költségvetési bevételt jelentett hosszú évek során.

Figyelembe véve a felsorolt tényeket, a VMDK adai alapszervezete azon az állásponton van, hogy a jelenlegi községi vezetés Bilicki Zoltánnal az élén nem a helyi lakosok és helyi termelők érdekeit képviseli, hanem a kétes hátterű belgrádi „beruházókét”.

A község költségvetésére és a község fejlődésére nézve káros döntésnek tartjuk a községi tulajdonban lévő föld eladását, az aranyat tojó tyúk levágását abban a gazdasági helyzetben, amikor a termőföld bérleti díja kúszik fölfelé, az élelmiszer termelése pedig globális szinten stratégiai jelentőségű területnek számít. Nem beszélve arról, hány helyi termelő megélhetési esélye fog csökkenni ezen „üzlet” lebonyolítása miatt.

Számunkra értelmetlen döntésnek számít megengedni egy napelempark létesítését 116 hektár elsőrangú szántóföldön és azt sem igazán értjük milyen adóbevételeke, és milyen haszonra hivatkozik a községi vezetőség, ha az említett cég vélhetően csak öt embert fog foglalkoztatni, az estleges beruházásokat nem a községi infrastruktúra fejlesztésébe fogja fektetni, hanem a saját tulajdonának gyarapításába.

A VMDK adai alapszervezete arra kéri a község polgárait ne engedjék meg az önkormányzati vagyonának elkótyavetyélését! Mondjuk NEM-et a katasztrofális haladópárti politikára és a községünk szándékos leépítésére! – olvasható a VMDK adai szervezetének június 21-ei keltezésű sajtóközleményében.