Az év első három hónapjában 2,9 millió szerbiai polgár volt munkaviszonyban 341.000-en pedig munkanélküliek voltak a statisztika szerint. Emellett összesen 2,6 millió munkaképtelen 15 éven felüli személy élt az országban. A Köztársasági Statisztikai Intézet által közzétett adatokat a Biznis.rs elemezte.

A munkanélküliség ebben az időszakban 10,6 százalékos, ami 0,8 százalékos emelkedést jelent az előző negyedévhez viszonyítva. Ez 24.700-al több munkanélkülit jelent. A legtöbben a szolgáltatóiparban, majd a gyárakban, végül a mezőgazdaságban és építőiparban maradtak munka nélkül.

Az elemzésben kiemelik, hogy a nettó fizetések és az átlagos fogyasztói kosár összevetése esetén kiderül, hogy egy minimális növekedés tapasztalható, vagyis nőtt a vásárlóerő, de a növekedés elenyésző.

A fogyasztói kosár lefedéséhez az év első negyedében 1,13 átlagfizetésre volt szükség, míg a minimális fogyasztói kosár biztosításához az átlagbér fele is elég volt.

Ami az átlagos vásárlóerőt illeti, az kiemelkedően jobb a fővárosban és Újvidéken is, az ország többi településéhez képest.

2015 és 2021 között a dinamikusan növekedő fizetések miatt nőtt a vásárlóerő is. Míg 20515-ben 1,51 átlagbér kellett a fogyasztói kosár biztosításához, úgy most ez 1,13 bérre csökkent.

A fogyasztói kosárba sem fér bele minden (Novosti)