A közszférában dolgozók bérének és a nyugdíjaknak a bejelentett emelése nem felel meg sem Szerbia jelenlegi költségvetési helyzetének, sem az infláció terén tapasztalható trendeknek, ezért az erre irányuló javaslatot vissza kellene vonni – értékelte Milojko Arsić, a belgrádi Közgazdaságtudományi Kar professzora. “A kamatok emelkedése, az energiaproblémák megoldásának költségei, a GDP lassabb növekedése mind a költségvetési hiány növekedését befolyásoló tényezők” – mondta Arsić az újságíróknak.

Bár az említett javaslatot még nem fogadták el, és ezzel kapcsolatban Szerbia kormánya és a Nemzetközi Valutaalap közötti megegyezés sem született meg, Arsić rámutatott, hogy a jelenlegi körülmények között nem jó tovább növelni a bér- és nyugdíjkiadásokat.

„Szerintem jó lenne egyelőre elvetni ezt a javaslatot, és a svájci képletet alkalmazni, az inflációt a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítani, és végül, ha lesz rá lehetőség, egyszeri segélyt adni a nyugdíjasoknak” – mondta Arsić. Szerinte a fizetések jelenlegi növekedését és az inflációt szem előtt tartva a svájci képlet alkalmazásával a nyugdíjak jövőre akár 12 százalékkal is emelkedhetnek.