A jelenlegi járványhelyzet indokolttá teszi bizonyos intézkedések újbóli bevezetését, ilyen például a maszk kötelező viselése zárt térben, a tömegközlekedésben és az egészségügyi intézményekben, amit csak részben tartanak jelenleg tiszteletben – jelentette ki az N1 portálnak Slavica Plavšić tüdőspecialista. A szakértő szerint a helyzet még rosszabb lesz őszre, a nyári szabadságok után, az iskolakezdéskor és az időjárás rosszabbra fordulásával.

„A járvány sehol nem ért véget, csak 2-3 hónap nyugodtabb időszakunk volt. Sok európai országban növekszik a fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak száma. Szerbiában napról napra több ismét a fertőzött, ezért tekinthetünk erre úgy, hogy júniusban megkezdődött a járvány hetedik hulláma” – nyilatkozta dr. Slavica Plavšić, aki szerint az elkövetkező hét napban a napi új fertőzöttek száma Szerbiában meg fogja haladni az ezret.

Még nem búcsúzhatunk el a maszkoktól (Fotó: TeePublic)