Mától teljesen megváltozott a helyzet Szerbiában és Koszovó területén is – ezzel kezdte sajtótájékoztatóját Aleksandar Vučić, miután találkozott Miroslav Lajčakkal az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával. A szerb elnök kiemelte, Szerbia mindig is készen állt a dialógus folytatására. Ezzel szemben a pristinai intézmények szerdán úgy döntöttek, hogy betiltják a szerb személyi igazolványok használatát Koszovóban, továbbá arról is döntöttek, hogy ezután is matricával ragasztják le a szerb járművek rendszámtábláit. Egyértelmű, hogy nem akarnak egy asztalhoz ülni, dialógusról szó sincs, tette hozzá. Az információk szerint azok, akiknek szerb táblás személygépkocsijuk van, szeptember 30-ig regisztrálhatják át járműveiket. Amennyiben ezt nem teszik, elkobozzák tőlük azokat.

A szerb elnök szavai szerint Pristina mindenre kiterjedő támadást tervez Észak-Koszovó ellen. Hozzátette: Az akciót legkésőbb október elsejéig végrehajtják.

„A mi válaszunk józan lesz, de halálos, viszont semmilyen katonai műveletet nem hajtunk végre. Mi tíz éve keressük a kompromisszumos megoldást, de azt más nem akarja, csak a népünk elüldözése a céljuk” – fogalmazott Vučić, aki szerint érdekes nyár és ősz elé nézünk, és hozzátette, nagyon kíváncsi arra, aki irányítja ezt az egészet, majd arra kérte ezeket, hogy vegyenek vissza az arroganciájukból.

Miroslav Lajčak ezt megelőzően Pristinában is járt. Elmondta, hogy a Szerb Községek Közösségének megalakítása majd csak a következő brüsszeli találkozón lesz téma. Ez azért lenne fontos a Koszovóban élő szerbeknek, mert így javulhatna az ott élők helyzete. A Belgrád és Pristina közötti párbeszéd következő fordulója szakértői szinten júliusban esedékes, ezt követheti a legfelsőbb szintű egyeztetés.

Vučić hangsúlyozta, a legnagyobb kérése Szerbiának az, hogy ne üldözzék el a szerbeket szülőföldjükről, majd hozzátette, Pristina háromszor is gondolja meg, mielőtt cselekedne.