A napokban véget ért az a mindenki számára méltatlan állapot, miszerint Zenta község önkormányzata nem volt hajlandó kifizetni a község területén dolgozó pedagógusok biciklipénzként közismert útiköltség-térítését, áll a Néppárt és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének közös közleményében, amely szerint a bíróság igazat adott a tanügyi dolgozók jogos követelésének és kötelezte az önkormányzatot a pedagógusoknak járó összeg kifizetésére, illetve a perköltség teljes megtérítésére.

„Mindez elkerülhető lett volna, ha az önkormányzati vezetők, különösen a községi elnök és az oktatással megbízott községi tanácstag, a megegyezés útját keresték volna, és nem arra pazarolták volna az energiájukat, hogy ahol csak lehet keresztbe tegyenek az oktatásügyi dolgozóknak, megvonva tőlük az őket megillető pénzeszközöket. Becslések szerint a végösszeg, ami így most kifizetésre kerül, néhány millió dinár helyett elérheti akár a tízmillió dinárt is” – olvasható a két párt közös közleményében.

A VMDK és a Néppárt zentai alapszervezetei botrányosnak tartják ezt a közpénzpazarlást, és egyben a községi költségvetés szándékos megkárosítását látják benne, és véleményük szerint ezt nem szabad megengedni.

„Ezért javasoljuk, hogy az elkövetkező 3-4 hónapban, vagyis a költségek kifizetéséig a kialakult helyzet felelősei, azaz a polgármester és a községi tanács tagjai önkéntesen mondjanak le a fizetésükről és az így előteremtett eszközökből fedezzék azt a kárt, amit okoztak. Továbbá, erkölcsi elégtételként felszólítjuk Juhász Attilát, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagját, hogy mondjon le tisztségéről, hiszen nem látta el megfelelően a rábízott feladatot és a költségvetés megkárosítását is elősegítette”.

Kapcsolódó írásunk:

Megkezdődött az elmaradt biciklipénz kifizetése Zentán