Ferenc pápa nem tervezi, hogy a közeljövőben lemondana, és arról sem tud, hogy rákos megbetegedése lenne, jelenleg is a következő külföldi útjait szervezik – írja a Reuters híre alapján a telex.hu.

Május óta egyre több pletyka keringett arról, hogy 85 éves Ferenc pápa lemondásra készül, tervezett programjai is ebbe az irányba mutattak. Ezt a szóbeszédet egyértelműen cáfolta az egyházfő. Elmondta, hogy hamarosan Kanadába látogat, és nagyon reméli, hogy a közeljövőben el tud majd utazni Kijevbe és Moszkvába is.

Vatikáni rezidenciáján adott interjúban a pápa azt is tagadta, hogy rákos beteg lenne és azzal viccelődött, hogy „nekem erről az orvosaim nem szóltak”.

Beszélt térdbetegségéről is, ami sok esetben megakadályozta abban, hogy el tudja látni egyházfői kötelességeit. Azonban megismételte gyakran hangoztatott álláspontját, miszerint egy napon lemondhat, ha egészségi állapota ellehetetleníti az egyház irányítását – ez XVI. Benedek lemondása előtt gyakorlatilag elképzelhetetlen volt.

Ferenc pápa most még nem mond le (Fotó: Pixabay)