Három áldozata van a koppenhágai bevásárlóközpontban történt lövöldözésnek, közölte a dán rendőrség. A halottak közt van egy negyvenes éveiben járó férfi és két fiatal, akikről egyelőre nem árultak el töb brészletet. Három embert súlyos sérülésekkel szállította kórházba, írja összefoglalójában a 444.hu.

Az őrizetbe vett gyanúsított egy 22 éves dán férfi, aki már korábban is ismert volt a rendőrség számára, de mint a nyomozás vezetője mondta, csak érintőlegesen. Vasárnap délután 5 óra 48 perckor sikerült elfogniuk, fegyvert és lőszert is találtak nála.

A rendőrség nagy erőkkel lesz kint a koppenhágai utcákon, amíg teljes biztonsággal ki nem jelenthetik, hogy magányos elkövetőről van szó. A rendőrség szerint korai az indítékokról beszélni, és egyelőre annak sincs jele, hogy rasszista meggyőződése motiválta volna a tettest, de a rendőrfőnök szerint ez még változhat.

Az egyik szemtanú éppen egy ruhaboltban volt a családjával, amikor három vagy négy lövést hallott. Többen elmondták, hogy ezek után százával rohantak az emberek a kijáratok felé. A Field bevásárlóközpontban 135 üzlet, kávézó és étterem található, közvetlenül a metróállomás mellett, ami összeköti a belvárost a reptérrel.

„Dániát kegyetlen támadás rázta meg vasárnap este. Többen meghaltak. Még többen megsérültek. Ártatlan családok, akik bevásárolni vagy vacsorázni mentek. Gyerekek, kamaszok, felnőttek. Gyönyörű és máskor oly biztonságos fővárosunk a másodperc törtrésze alatt megváltozott. Arra kérem a dánokat, hogy tartsunk össze, és támogassuk egymást ebben a nehéz időben” – mondta késő este Merre Frederiksen miniszterelnök. Egységre hívott fel a királyi család is. (ReutersAP)