Aleksandar Jovanović Ćuta, az Ökológiai Felkelés és az „Együtt” koalíció képviselője elmondta, hogy nemrég arról szerzett tudomást, hogy a Bechtel nevű vállalat a Rio Tinto nyomdokaiba lépve szintén megpróbálkozna a lítiumbányászattal Szerbiában. A két bányavállalat évek óta együttműködik, ezzel a megállapodással pedig új főszereplőt kapna a lítiumprojekt.

„Egyre gyakrabban emlegetik, hogy ez a bizonyos cég, a Bechtel folytatja a Jadar projektet és a lítiumbányászatot Szerbiában. Megkérdezem az elnököt és a kormányfőt, hogy ez igaz-e” – mondta Ćuta a Nova.rs-nek.

A Bechtel jelenleg négy nagy infrastrukturális projekten dolgozik Szerbiában, többek között a Morava közlekedési folyosón is, emellett kiváló kapcsolatokat ápol Zorana Mihajlović energiaügyi miniszterrel, aki 2021 szeptemberében a Bechtel képviselőjével tartott találkozót, amelyet követően úgy értékelte a Jadar-projektet, hogy az „nemcsak a bányászat, hanem a szerbiai gazdaság egésze szempontjából stratégiailag fontos projekt”, és hangsúlyozta, hogy meggyőződése, hogy a  vállalat  a munkálatok során tiszteletben fogja tartani a legmagasabb környezetvédelem normákat.

A Bechtel már akkor is együttműködött Mihajlovićtyal, amikor az még az Építésügyi Minisztériumot vezette – írja a BIRN.

Zlatko Kokanović Gornji Nedeljice-i lakos a Nova.rs-nek azt mondja, meg van győződve arról, hogy a projekt folytatódni fog, és hangsúlyozza, hogy kételkedik az állam és a Rio Tinto szándékaiban.

“Ha nem lenne folytatása a projektnek, már helyrehozták volna az okozott károkat, amelyek az elmúlt 17-18 év alatt a Rio Tinto okozott” – mondja Kokanović. Hozzátette, a helyi lakosok meg vannak győződve arról, hogy valami készül, de – mint mondta – nem adják fel a harcot.

Miroslav Mijatović, a podrinji korrupcióellenes csapat (PAKT) munkatársa a Nova újságírójának elmondta, hogy nem gondolja, hogy a Bechtel “megvásárolja” ezt a projektet, de az biztos, hogy a lítiumkutatási projekt még nem fejeződött be.

„Nem hiszem, hogy a Bechtel megveszi a projektet, de mi úgy gondoljuk, és bizonyítékaink vannak rá, hogy a kiaknázandó terület meghatározására irányuló kérelmet nem törölték el. Az új bányászati ​​törvény szerint hat év áll rendelkezésükre a kitermelési terület meghatározására. A dokumentum alapján egyértelmű, hogy nem fejezték be a munkájukat, és amikor az érc tulajdonosává válnak, eladhatják a projektet másnak” – magyarázza Mijatović.