A régi Dugonics téri Tesco helyén nyitott meg az Aldi legújabb áruháza Szegeden, amely az előző helyhez képest teljes mértékben megújult. Cserélták a nyílászárókat, teljesen új a berendezés, és még az áruház apró parkolójában is friss aszfalt várja az autóval érkezőket, írja a szegeder.hu. A nagy nap alkalmából a bejárat körbe volt díszítve aldis lufikkal, amelyeket egyébként két lépéssel arrébb, az áruházon belül osztogattak is. Ez főleg a gyerekek kedvence volt, de szép számmal vitte mindenki a héliummal töltött ballonokat. Szintén a bejáratnál akciókat bemutató szóróanyagot és kulcstartót is osztogattak, amely amellett, hogy tökéletesen elfér a lakáskulcs mellett a zsebben, még egy bevásárlókocsikhoz használható tokent is tárol.

Az eladók szerint nem múlt el izgalmak nélkül a nyitás, fél 7 előtt ugyanis már kifejezetten nagy sorok tolongtak a bejáratnál, ami az elején okozott is egy kis fennakadást a kiszolgálás folyamatában. A nap elejének másik kiemelkedő eseménye pedig egy álló ventilátornak köszönhető. A meleg nyári napokat kicsit elviselhetőbbé tevő berendezés ugyanis akciósan volt beszerezhető az áruházban, és el is kapkodták az emberek körülbelül másfél óra alatt, utána pedig egy igazi black friday-es akciónapokra emlékeztető fél óra következett, mert a vásárlók – miután a polcokon már nem találták az említett ventilátort – egymás kosarából kezdték kilopkodni azokat, mesélte az egyik pénztáros.

Illusztráció (Pixabay)