A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfői ülésén döntött a mandátumok kiosztásáról, ennek értelmében az Aleksandar Vučić – Együtt mindent elérhetünk lista 120 képviselője ülhet be a szerbiai parlamentbe.

A Marinika Tepić – Együtt Szerbia győzelméért lista 38 mandátumhoz jutott, az Ivica Dačić – Szerbia miniszterelnöke elnevezésű lista 31 képviselői helyet szerzett, a Dr. Miloš Jovanović – Szerbia reménysége listának pedig a választási eredmények alapján 15 képviselője lesz majd a parlamentben.

A Moramo koalíció 13 képviselőt küldhet a képviselőházba, a Boško Obradović-féle hazafias tömörülésnek, valamint Milica Đurđević Stamenkovski-féle fogadalomtevőknek tíz-tíz parlamenti hely jutott.

A nemzeti kisebbségi listák közül a Vajdasági Magyar Szövetség 5, Usame Zukorlić pártja 3, az Együtt Vajdaságért – Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége és a sandžaki Dr. Sulejman Ugljanin pártja kettő-kettő, az albánok koalíciója pedig egy mandátumot szerzett.

A határozatot egyhangúlag hozta meg a RIK, az erről szóló jelentést csütörtökön adják át a képviselőháznak.