1,2 millió dinárral, vagyis 10.300 euróval megnövelte az alkoholos italokra szánt pénzösszeget a Köztársasági Szervek Közös Ügyekért Felelős Igazgatósága. Az elsődleges tervek szerint 6,2 millió dinárt, vagyis 52 ezer eurót költöttek volna alkoholra, de a módosításokat követően a szerződés összege 7,4 millió dinárra vagyis 63 ezer euróra nőtt.

Az alkoholt a minisztériumoknak, a kormánynak, a parlamentnek, a Szerbia Palotának és az elnöki kabinetnek szerezték be.

A beszerzésre szoruló italok között különféle tömény alkohol található, többek között vinjak, vermut, pálinkák, likőrök, konyakok és vodkák.

A szerződésmódosításból az is látszik, hogy az eddig megvásárolt ital elfogyott, hiszen a módosítás oka a megnövekedett “munkamennyiség” és a körülmények, amelyeket nem lehetett előre látni és elsősorban a Szerbia Palotában történő eseményekre vonatkozik. Többek között nem számoltak az első világkonferenciával sem, amit 2022 márciusában a Covid-19 járvány miatt szerveztek és amelynek több mint ezer részvevője volt.

A szerződést az alkoholos italok megvásárlásáról még 2021 októberében írták alá a belgrádi Tim 99 vállalattal.