A “Sloga” postai dolgozók szakszervezete arra figyelmeztet, hogy a Szerb Posta dolgozóinak túlnyomó többsége – ellentétben a vezetőség javulásról szóló kijelentéseivel – egyre inkább az éhhalál szélén áll.

A szakszervezet szerint a postai dolgozók egy része embertelen körülmények között dolgozik, és nincsenek biztosítva számukra a munkavégzéshez szükséges eszközök, mint munkaruha, és a megfelelő járművek.

„Nem szégyelljük kijelenteni, hogy a legnagyobb problémánk az éhség, az 50 ezer dinár körüli fizetésünkkel ami az országos átlag alatt van, ez a jelenlegi költségek és a napi infláció mellett nem elegendő a normális élethez. Ha a Szerb Posta azt állítja, hogy  az idei év első negyedévében 10 százalékkal magasabb volt a vállalat bevétele az előző év azonos időszakához képest, kíváncsiak vagyunk, hol van ez a pénz? Van okunk kételkedni ezekben a magasabb bevételekben, mert a Posta dolgozóinak eddig rendszeresen folyósított kamatmentes hitel annak fennállása óta most először több mint egy hónapot késik” – mondják a szakszervezetnél.

Hozzáteszik, a dolgozók egyre kimerültebbek, mert a munkaerőhiány miatt a futároknak jóval nagyobb területeket kell lefedniük munkájukkal.

„A Post Express futárok a korábbi napi 50 helyett most 100 kézbesítést teljesítenek, de a vezetőség közben azt mondja, hogy 20 ezren jelentkeztek, hogy dolgozni szeretnének a Postánál” – tette hozzá Sloga munkatársa.

Megjegyezték, hogy a Posta kirendeltségei között a dolgozókat  a vezetőség ide-oda küldözgeti, mert nincs mindenhol elegendő számú munkaerő, a pultoknál dolgozó nők pedig átlagosan minden munkanap egy órával többet dolgoznak mint ameddig a munkaidejük tart.

„A vidéki területeken, az úgynevezett tágabb kézbesítési területeken szállító postásokat nyomás alá helyezik, hiszen nekik rosszabb, megkérdőjelezhető minőségű segédmotoros kerékpárokkal és biciklikkel kell közlekedniük, ráadásul azokat saját költségen kell fenntartaniuk” – zárul a Sloga közleménye.