Döntöttek a NATO új stratégiai koncepciójáról a szövetség madridi csúcstalálkozóján: a megerősített elrettentés és védelem lesz a középpontban – számolt be Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa az Infostartnak.

A tudományos munkatárs szerint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a mostani csúcstalálkozó a hidegháború óta a legfontosabb megbeszélése volt, szerinte a szövetség számára a legnagyobb kihívás az Oroszország jelentette katonai fenyegetés, de fontos még Kína szerepe, hisz attól lehetett tartani, hogy Amerika és Kína nagyhatalmi versengése erős nyomot hagy a NATO stratégiai koncepcióján. Csiki Varga Tamás kiemelte, a NATO azt tűzte ki célul, hogy stratégiai partnerséget köt Kínával – írja az index.hu.

A 22 állam létrehozott egy egymilliárd euró értékű kockázatitőke-alapot, melynek célja, hogy a NATO a kettős felhasználású vagy tisztán katonai technológiákat a legjobb mértékben tudja hasznosítani, illetve maga is fejleszteni.