Magyarkanizsa önkormányzata megjelentette a polgároknak szánt energiahatékonysági pályázatát, melynek keretében hőszigetelésre, a nyílászárók cseréjére, a fűtési rendszer korszerűsítésére és napkollektorok beépítésére igényelhető támogatás.

Csőke Rudolf, a projektbizottság koordinátora elmondta augusztus 3-án zárul a pályázat, a kivitelezőket már kiválasztotta az önkormányzat.

— Külső szigetelésre és tetőtéri szigetelésre nem lehet pályázni Magyarkanizsán, mert kivitelező nem jelentkezett a felhívásra. A nyílászáró csere, a gázkazán és pellettbrikett kazáncsere, a napkollektor telepítés, és a hőpumpa beépítésére viszont lehet pályázni. Háromtól-öt cég van minden kategóriában a kínálatban. A pályázati feltételek hozzáférhetőek magyar nyelven is. A forráskeret pedig 10 millió dinár, magyarázta Csőke Rufold, aki hozzátette, már az előzetes érdeklődés is óriási volt.

A nyílászáró cseréjénél például legfeljebb 140.000 dinárral, vagy a beruházás 50 százalékával tudja támogatni az önkormányzat a beruházást.

A pályázat lezárását követően a bizottságok 2-3 héten belül elkészül az előzetes ranglista, ezt követően egy hármas szerződés köttetik, majd következik a kivitelezési időszak, ezt követően pedig újabb ellenőrzés következik. A sikeres pályázáshoz építkezési vagy használati engedély kell, illetve bejegyzett, legalizált épületet lehet csak felújítani, de erről elegendő egy jogerős legalizációs végzés is.

Részletek Magyarkanizsa község honlapján.