Nem számítanak arra, hogy áramkorlátozások lehetnek Szerbiában, közölte kedden a bányászati és energetikai minisztérium, miután a horvát sajtó arról számolt be megbízható forrásra hivatkozva, hogy november és január között korlátozásokra lehet számítani Szerbiában.

A minisztérium emlékeztet, hogy erre akkor sem volt szükség, amikor a villanyszolgáltatás összeomlás előtt volt, a gazdaság volt igazgatója, Milorad Grčić vezetése alatt.

Az illetékes minisztérium közleményében kiemeli, hasonlóra most sem kell számítani, hiszen mindent megtesznek azért, hogy a téli időszakban is elegendő energia legyen az ipari felhasználók és a lakosság számára is. Hozzáteszik, meglepődve veszik tudomásul, hogy a sajtó anélkül közölte ezeket az információkat, hogy azt az illetékeseknél leellenőrizte volna.

Lesz áram, ígéri a minisztérium