Nem szabad meglepődnünk azon, ha tízezerre nő a koronavírussal fertőzöttek száma, mondta dr. Predrag Kon járványügyi szakember, de hozzátette, ez a betegség ma már enyhe lefolyású.

A szakember hozzátette, nagyon fontos, hogy az egészségügyi intézményekben viseljék az emberek a maszkot, mert ott történik a legtöbb fertőzés. Az omikron szavai szerint elfajult, ma már egy fertőzött akár húsz embert is megfertőzhet, Emiatt, mint kiemelte, különösen fontos a maszkviselés, különösen az N92-es, amely a leghatásosabb.

Kon a válságstáb kapcsán elmondta, az még mindig létezik, de nem ül össze, viszont a tagjai személyes kapcsolatban vannak egymással, viszont kiemelte, hogy nincs mondanivalójuk,. Hozzátette, Szerbiában már nincs jelen a delta variáns, ami még komolyabb szövődményeket okozott.

A variánsok kapcsán elmondta, hogy az omikron esetében több is jelen van, és a kentaur nevezetű variáns a leginkább elterjedt és nagyon fertőző. Aki még nem vette fel a harmadik, emlékeztető oltást, tegye meg, mondta Kon.