Biztos, hogy a miniszterelnök a Szerb Haladó Párt listájáról, esetleg valamelyik koalíciós partnerének a tagjai közül kerül ki, akikkel 10-15 napon belül kell megegyeznünk az együttműködésről – mondta Aleksandar Vučić. Szerbia és a Szerb Haladó Párt elnöke a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a pártokkal való egyeztetés után nem csökkent a miniszerelnöki posztra pályázó jelöltek száma.

Vučić elmondta, hogy a Szerb Haladó Párt képviselői arról tájékoztatták, hogy 130 és 160 közötti képviselővel megvan a parlamenti többségük, de még nem tudni, hogy kik alkotják majd a hatalmi koalíciót.

Mint ismeretes, a Szerb Haladó Párt 120 mandátumot szerzett a választáson (ez hatvannyolccal kevesebb, mint 2020-ban), a Vajdasági Magyar Szövetség pedig a korábbi kilenc helyett öt képviselőt küldhet a köztársasági parlamentbe. A Szerb Szocialista Párt, amely szintén biztos koalíciós partnere lesz a Szerb Haladó Pártnak, 31 képviselője lesz a parlamentben.

Szerbia elnöke hétfőn találkozott a Szerb Haladó Párt képviselőivel, és ezzel véget ért az a több napon át tartó folyamat, amely során Aleksandar Vučić fogadta azoknak a listáknak a vezetőit és képviselőit, amelyek eredménye meghaladta a választási küszöböt az április 3-ai voksolás alkalmával, és így bejutottak a parlamentbe.