4.8 millió eurós pályázatot hirdetett az Európai Unió a Szerbiában működő civil szervezeteknek – közölte csütörtökön az EU delegációja. A pályázat célja a szerbiai civil társadalom megerősítése. Ezzel a pályázattal az EU az idén összesen 5,5 millió eurót áldoz erre a szektorra, három év alatt pedig ez az összeg eléri a 17 millió eurót.

A héten az EU delegációja tájékoztatót is tartott a pályázatról a civil szervezeteknek, ezen Emanuel Giaufret, az EU szerbiai küldöttségének vezetője cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint az EU kevesebbet pénzt ad a korábbinál a civil szektornak.

“A demokrácia erősebb, ha a civil társadalom erős és képes arra, hogy javítsa a közintézmények felelősségét és a működésük átláthatóságát. Büszke vagyok arra, hogy az EU továbbra is támogatja Szerbiában a civil társadalmat” – mondta többek között Emanuel Giaufret.

Emanuel Giaufret (Fotó: Beta / Dragan Gojić)