A villanyáram árának beharangozott 10 százalékos drágítását követően Szerbiában gyakorlatilag minden meg fog drágulni, különösképpen azok a termékek, amelyek előállításához nagy mennyiségű elektromos energiára van szükség, ilyenek például a pékáru, vagy a fagyasztott élelmiszer.

Goran Petković közgazdász professzor szerint amellett, hogy a villanyáram megdrágul, a polgárok pénztárcáját további csapások fenyegetik.

– A villanyáram az úgynevezett közvetítői javak közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy az ára be van építve más termékek árába, vagyis azok árát is befolyásolja. Ilyenek például az egyéb energiahordozók, vagy a nyersanyagok. Amikor megdrágul a villanyáram, akkor olyan helyzetbe kerülünk, hogy mindezeknek a nyersanyagoknak felmegy az ára – magyarázta a Nova kérdésére a szakember.

Saša Đogović közgazdász hasonló véleményen van. Szerinte őszre mindennek, aminek előállításához villanyáramra van szükség, felmegy majd az ára.

– Például számítani lehet a pékáru drágulására, ugyanis a gyártásnál a villanyáram jelentős szerepet tölt be – mondta Đogović.

Petković a nagyfogyasztókkal kapcsolatosan a hűtőházakat hozta fel. Ezek szerint, mint mondta, mindazok a termékek megdrágulnak, amelyeket fagyasztva, vagy hűtve raktároznak – a halak, a hús, a fagyasztott zöldségféle, gyümölcs és sütemények.

– Itt vannak továbbá a középületek, amelyeknek megvilágításához és klimatizációjához sok áramra van szükség. Például a bevásárló- és kongresszusközpontok, csarnokok… – állapította meg Petković és hozzátette, ugyanez a helyzet a szállodákkal, és más hasonló objektumokkal, a motelekkel, apartmanokkal is.

Đogović azt is aláhúzta, hogy az elektromos energia árának emelése közvetlen hatással lesz az infláció növekedésére. Mint mondta, egy tíz százalékos villanyáramár-emelés egy százalékkal növelné az infláció mértékét.