Az Európai Központi Bank a kamat 50 bázispontos, azaz 0,5 százalékos emelésével megmutatta, hogy kész az infláció elleni harcra. Ismail Musabegović, a Belgrádi Bankakadémia professzora az Infobiznak elmondta, hogy az infláció könnyen keletkezik, de nehéz megszabadulni tőle, és ez az állampolgárok vásárlóerejére is kihatással van. Hozzáteszi, hogy az euróban indexált, változó kamatozású hitelek felhasználói számára magasabb törlesztőrészletet jelent az Európai Központi Bank döntése. Ha a kamat az év végére eléri az egy százalékot, akkor az 50 ezer eurós hitelek havi részlete akár 6 ezer dinárral is nőhet.

– Az olcsó hitelek ideje lejárt – mondja Musabegović. Kiemeli, hogy Szerbiában mintegy 150 ezren vannak kitéve a kamatváltozásoknak. Ez kiváltképp azokat érinti, akiknek euróban indexált hitele van.

– A hitelek kamatának fix része mellett ott az Euribor, ami sokáig negatív volt, most pedig növekedett, ami a törlesztőrészleteket is emeli, egy 50 ezer eurós hitel esetében akár havi 6000 dinárral is, ami nem kevés, lévén, hogy a fizetések nem követik az inflációt – magyarázza Musabegović.

Az Infobiz beszélgetőtársa úgy véli, az év végén lassulhat az infláció. A nemzetközi pénzpiacon felvett állami hitelekkel kapcsolatban Musabegović azt mondja, hogy ez nem az Európai Központi Bank által meghatározott referenciakamattól függ, hanem a hitelminősítéstől, amelyet külföldi ügynökségek politikai és gazdasági szempontok értékelése alapján készítenek.

– Most a hitelfelvétel drágább lesz, de a minősítés kulcsfontosságú a befektetők számára, hogy felmérjék, vásároljanak-e egy államkötvényeket – értékelte Musabegović.

A Bankakadémia professzora nem számít további nagy ugrásokra és változásokra.

– Ha nagyon megemelik az árakat, az blokkolja a gazdaságot és a hiteleket, hiszen Európa és Szerbia is bankközpontú. A bizonytalanság katasztrofális a gazdaságban – mondja az Infobiz beszélgetőtársa.