A magyar miniszterelnök hétvégi tusványosi beszéde ellen tiltakozva kezdeményezett petíciót négy erdélyi értelmiségi, adta hírül a Főtér hírportál.

Eckstein-Kovács Péter egykori RMDSZ-politikus, Fosztó László és Magyari Nándor László szociológusok, valamint Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója a Pluralizmus Erdélyben kezdeményező csoport nevében úgy gondolja: vissza kell utasítani azt a hangnemet, amelyen Orbán Viktor idei tusványosi előadásán megszólalt, fajelméleti, rasszista fejtegetésbe bocsátkozva.

„Emberi »fajok« nem léteznek, hiszen mindahányan a Homo Sapienshez, mint egységes fajhoz tartozunk. A Nyugat hanyatlásának víziója, amelyet a beszéd fölvázolt, ahol »kevert fajú« poszt-Nyugat áll szemben a közép európai nemzetállamok nem keveredő népességével, a Második Világháborúhoz és a Holokauszthoz vezető korszak retorikáját idézi föl.”

– olvasható a petícióban, amely szerint ilyen tartalomnak és beszédmódnak nincs mit keresnie az erdélyi magyar nyilvánosságban, „amely évszázadok óta az etnikai, vallási tolerancia színhelyeként gondol saját magára”.

A kezdeményezők felróják az RMDSZ-nek és „az erdélyi magyar média túlnyomó részének”, hogy cinkosan hallgatnak, ami nem szolgálja a romániai magyarok érdekeit, és elvárják, hogy az RMDSZ vezetői szólaljanak meg és „határolódjanak el Orbán Viktor előadásának fajelméleti, rasszista érvelésétől!”

Cikkünk megjelenéséig a petíciót több mint 400-an írták alá.

Orbán Viktor Tusványoson (Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala)