Örvendetes, hogy a szerbiai csendőrség az utóbbi időben erőteljesebben lép fel a migránsokkal szemben az ország északi részén, és az is, hogy Magyarország növeli a határkerítés magasságát. Ahhoz azonban, hogy javuljon a migránshelyzet, már a déli határnál meg kellene állítani az illegálisan az országba lépőket – mondta a Szabadkai Magyar Rádió műsorában Pásztor István.

„Keresik annak a módját, hogy a migránsáradatot délen, Szerbia határán lehessen megállítani. Ameddig ez nem fog bekövetkezni, addig itt, fönt, északon gyakorlatilag a következményekkel találkozunk, és sokkal nehezebb lesz ezt kezelni. Én abban reménykedek, hogy belátható időn belül megteremtődnek a jogi, politikai, technikai, szabálybeli föltételei annak, hogy a déli határ, a macedón-szerb határ erőteljesebb védelem alá kerüljön, és akkor megoldódik ez a probléma, legalábbis jelentős mértékben megoldódik.” – mondta Pásztor.

A politikus a közelgő nemzeti tanácsi választásokról is beszélt a műsorban, szerinte nem okoz gondot, hogy egy időben szervezik meg ősszel a nemzeti tanácsi választásokat és az októberi népszámlálást. A nemzeti tanácsi választás kampánya már augusztus végén megindulhat, a VMSZ pedig most is összefogásra törekszik – magyarázta Pásztor, aki szerint a népszámláláson is fontos, hogy az itt élő magyarok megmutassák magukat, és az is, hogy az összeírást végző biztosok között magyarok is legyenek.

Pásztor István (Fotó: Pannon RTV/Szalai Adrián)