A Szerbiai Transzfúziós Intézetnek már csak egy napra való vérkészlete maradt, közölte a szerb köztelevízió.

A műtéti folyamatok egyelőre még nem kerültek veszélybe, de elengedhetetlen, hogy mindazok a polgárok, akiknek lehetőségében áll, a következő napokban elmenjenek vért adni, nyilatkozta az RTS-nek Ivana Rodić, az intézet illetékese.

Elmondása szerint optimális esetben hetente 1800 egység vért kellene tartalékolni, de 1500 egységgel még biztosítható a zavartalan munka, sőt gondos odafigyeléssel még a minimális 1300 egységgel is még megoldható, de az intézet már a nyár eleje óta ezzel a mennyiséggel kénytelen gazdálkodni.

– A probléma a múlt héten jelentkezett, amikor csak 960 egységnyi vért tudtunk begyűjteni. Most hiány van az A pozitív, a 0 pozitív, és az összes RH negatív vércsoportból, egyedül a B és az AB csoportúból van elegendő mennyiségünk – magyarázta Rodić.

Rámutatott, hogy nem lehet megkezdeni a műtéti beavatkozást, amennyiben nincs elég vérkészlet, páciensenként pedig egy, de az operáció súlyosságától függően akár 40 egységnyire is szükség lehet.

A Szerbiai Transzfúziós Intézet ismételten arra kéri az önkéntes véradókat, hogy menjenek és adjanak vért.

Illusztráció