A Vajdasági Onkológiai Intézetben jelenleg a három mágneses rezonancia gép közül csak egy működik, a másik kettőt a Kamanc 3-as számú létesítményén végzett munkálatok második szakasza miatt le kellett állítani. Az egyetlen, jelenleg működő MR-gép emiatt három műszakban dolgozik, írja a Radio 021.

Az üzemen kívül helyezett készülékek egyikét nemrég javították meg, erre a célra 30 millió dinárt különítettek el.

– Tekintettel a különleges követelményekre, amelyeknek az MR-készülékek helyiségeinek meg kell felelniük, valamint magának a szerkezetnek a súlya miatt, az MR-eszközök nem helyezhetők át máshova – mondta Zoran Radovanović, a Vajdasági Onkológiai Intézet igazgatója, aki hozzátetette, bízik abban, hogy a berendezés működését zavaró építési munkálatok három-négy héten belül véget érnek, ezután pedig két műszakban, teljes üzemben működhet az összes berendezés. Radovanović hozzátette, a páciensek egy részének az intézetben végzik el a mágneses rezonanciás vizsgálatot, a másik részét pedig a Vajdasági Klinikai Központba küldik.

A munkálatok más szolgálatok munkaidejét is érintették, így a belgyógyászati, az aneszteziológiai és a neuropszichiátriai szakrendelés kizárólag a délutáni órákban működik. A sebészeti-nőgyógyászati rendelő, valamint az onkológiai bizottság pedig csak délelőtt áll a betegek rendelkezésére.