Egy igen sok viszontagságokkal teli és hosszú utazásról számoltak be azok a polgárok, akik az újvidéki Ivontravel utazási iroda szervezésében indultak el nyaralni július 29-én Albániába.

Az utasok beszámolói szerint egy igen rossz állapotban lévő busszal indultak útnak, ami már az első pillanatban feltűnt mindenkinek, s kicsit később kiderült, nem volt alaptalan a félelmük, ugyanis a légkondícionáló már a zentai induláskor üzemképtelen volt, így több, mint negyven ember fuldoklott a melegben. Topolyán fél óra után azt állapították meg a mesterek, hogy vagy túl sok, vagy túl kevés freon van a tartályban. Így kénytelenek voltak az émelyítő melegben tovább folytatni az utat Belgrádig, ahol egy óra alatt megjavították a klímát, de ez már másfél órás késést eredményezett.

A koszovói határon nem kellett sokat várniuk, mindössze 45 perc alatt megvolt az útlevélkezelés és a vámellenőrzés, azonban Koszovóban lerobbant az autóbusz, amelyből folyt az üzemanyag. Szerencsére az utasok között akadtak szakemberek, akik megjavították a járművet, azonban a klíma ismét működésképtelenné vált, így a busz emeletén elviselhetetlenné vált a hőség. Sokan attól tartottak, hogy hőgutát kapnak a hosszú úton, ami még hosszabb lett, ugyanis másodszor is meghibásodott a jármű, és már javítani se lehetett, így 35 Celsius-fokban várták az utasok a másik járművet.

A polgárok a levélben elpanaszolták, hogy a végül 24 órás utazás miatt egy napjuk kárba veszett, pedig közülük mindenki becsületesen kifizette a hét éjszakát. Az utasok, akik között több idős és kisgyerekes család is volt, csalódottsága érthető volt, és ahogy az Ivontravel zentai kirendeltségének képviselője, Kopasz Ibolya érdeklődésünkre elmondta, teljesen jogos is.

Amikor megtörtént a baj, ő azonnal kapcsolatba lépett az újvidéki központtal, ahol közölték, hogy az autóbusz nemrég esett át egy alapos átvizsgáláson és javításon, vagyis a székvárosi központ igyekeztek a problémát a szervízre hárítani.

– Az iroda idegenvezetője, Dragan Ponjević sietett a lerobbant busz mellett várakozó utasok segítségére, s kárpótlásként felajánlotta, hogy egy durrësi és egy krojai kirándulással kárpótolja őket, amelyet az utasok el is fogadtak – mondta Kopasz Ibolya, aki bízik abban, hogy a viszontagságokkal teli utazást a nyaralóknak sikerül valamelyest elfelejteniük, s úgy tűnik, hogy ez így is lesz, mivel egyre több üzenetet kap az utazóktól, akik azt írták, hogy ilyen csodálatos helyen már régen voltak és örülnek a kiváló idegenvezetőnek, aki minden problémát képes a lehető legrövidebb időn belül orvosolni.