A Szerb Nemzeti Bank (NBS) a szerb állampolgárok életszínvonalának védelmét szolgáló intézkedés- és szabályozáscsomag elfogadásán dolgozik, mivel egyes bankok korábbi bejelentései alapján néhány banki szolgáltatás díja augusztus 1-jétől megemelkedett. A legtöbb banknál a hónap eleje óta a helytelen PIN-kód beírásáért, számlavezetésért, mobilbank díjakért, csekkfelvételekért is többet kell fizetnünk, mint eddig. Egyes bankoknál az automatákba beütött helytelen PIN-kódért akár száz dinárt is fizethetünk – írja a Nova Ekonomija.

Az intézkedéseket a Szerb Nemzeti Bank Igazgatóságának első rendes ülésén fogadják el, amelyet augusztus 11-én tartanak – áll a sajtóközleményben.

A Szerb Nemzeti Bank megismétli, hogy a szerbiai bankoktól az egészséges verseny elvein alapuló fenntartható és felelős üzletpolitika megvalósítását várja, amely magában foglalja a betéti műveletek javítását, valamint a betétesek és ügyfelek bázisának megőrzését vagy növelését.

Dejan Gavrilović, az Efektiva fogyasztói egyesülettől azt mondta a szerb köztévének, hogy az új díjak csupán az amúgy is nyereséges bankok további profitfelhalmozását szolgálják.

– Az ATM-nél való pénzfelvétellel valójában elvégezzük egy pénztáros munkáját, kiváltjuk azt, de a bankok egyre többet büntetnek minket ezért hiba esetén, ami már meglehetősen abszurd – mutat rá Gavrilović.

A bankkártya elvesztésekor, ha a számlán 3000 dinár alatti összeg volt, a kártya elvesztésének költségei az ügyfelet terhelik. Nagyobb összeg esetén a bank viseli a költségeket, ha bebizonyosodik, hogy az ügyfél nem élt vissza a kártyával.

Gavrilović úgy véli, hogy a probléma a Szerb Nemzeti Bank szabályozásának és ellenőrzésének hiánya, amely semmilyen módon nem próbálja korlátozni a bankok magatartását.

A drágulás értelmében egy csekksorozat kiállítása ezentúl 200 helyett 300 dinárba kerül, míg a számlavezetés átlagosan mintegy 80 százalékkal drágul. A sürgősségi eljárás keretében való kártyakiadás 400 dinárba fog kerülni – bár eddig ingyenes volt, a kártya lakcímre való kipostázása viszont 50-ről 800 dinárra drágul.