A nagybecskereki Linglong kínai autógumigyár építkezésének szennyvizét nagy csövekkel közvetlenül a Béga folyóba irányítják – jelentette be a Polgári Fordulat (Građanski preokret) szervezet. Noha Nagybecskerek városa épphogy bejelentette a szennyvíztisztító építését, a szervezet azt gyanítja, hogy azt nem a Linglong által kibocsátott szennyvíz megtisztítására szánják.

„Egyelőre csöveken és ásott csatornákon keresztül vezetik el a Linglong építkezésének szennyvizét, és biztos, hogy az autógumik gyártásának megkezdésekor az összes szennyvíz a folyóba fog kerülni, ami környezeti katasztrófát okoz” – közölte a szervezet, amely szerint a 2015-ös tanulmány, amely a szennyvíztisztító kapacitását részletezte, még nem tartalmazhatta a Linglong autógumigyár igényeit.

A Linglong a Béga folyóig 1600 mm belső átmérőjű csöveket telepített a talajba, ami napi 389 ezer köbméter víz áthaladását biztosítja. A Linglongtól kevesebb mint két kilométerre található a Császár-tó különleges természetvédelmi terület, ahol a Béga és a Tisza összefolynak, illetve csupán tíz kilométerrel távolabb található a Tisza és a Duna találkozása.

Most az építkezés, később a gyártás fogja szennyezni a Bégát (Fotó: Nova Ekonomija)