„A globalisták mind mehetnek a pokolba, én Texasba jöttem” – hízelgett az európai „magányos csillag” (így nevezte Magyarországot) miniszterelnöke csütörtökön az amerikai Magányos Csillag (Texas állam beceneve) Dallasában a Konzervatív Politikai Akciókonferencia megnyitóján. Orbán szemmel láthatólag megilletődötten sütkérezett a fogadtatásban, amiben a Republikánus Párt másod- és harmadosztályú aktivistái részesítették (komoly politikusok ugyanis szinte soha nem fordulnak elő a közönség soraiban). Ugyanaz a réteg ez, amelyik Donald Trump nagygyűlésein fanatikusan isteníti a nép „hősét”. Néhány ovációt a magyar ultrahős is megkapott, különösen amikor nagyokat sikerült mondania.

Az Orbánra rendszeresen figyelők szempontjából persze nem mondott semmi újat. Hacsak az nem volt újdonság, hogy Amerika (déli) közepén felszólított arra, hogy 2024-ben az ottani ultrakonzervatívokkal együtt kell közösen megkaparintani a hatalmat Washingtonban is és Brüsszelben is. Becsületére váljék – vagy a lelkén száradjon –, hogy hivatalban lévő államférfitől még szinte soha nem hallotta Amerika, hogy a külföldi vendég az ottani aktuális hatalom ellen ágáljon. (Talán csak a bukott Netanyahu volt ez alól kivétel, de hát ő ugyanazt az amerikai zsidó propagandistát használta, mint Orbán meg Ronald Reagan, aki zseniálisan gyártotta az ellenségképeket kliensei számára.)

Három a magyaré alapon Orbán három pillérre építette az amerikai ultrakonzervatívokkal közös ideológiát: a migráció, a nemek szerepe és a civilizációk összecsapása. Mindhárom ügyben hazudott csúsztatott is egy-egy sort, például amikor sikeresnek állította be a „kötelező betelepítés elleni”, valamint a „gyermekvédelmi” népszavazást. Megdöönthetetlen tény, hogy mindkettő érvénytelen volt – de hát kit érdekel ez az apróság Texasban!

Ezúttal furcsamód nem ellenezte a „fajkeveredést” (talán mert a házigazda lobbista Matt Schlapp felesége kubai latina…), sőt kijelentette: keresztény politikus nem lehet rasszista vagy antiszemita. (Ebben igaza is van, noha Tusványfürdőn még ugyancsak sikerült neki. De éppen ezért nincs igaza most, amikor szerinte, aki őt rasszistának tartja, az „szimplán idióta”.) Viszont „Gyuri bácsit” ismételten elővette mint főellenséget (nem említve a tőle kapott ösztöndíjakat), és hát köztudott, milyen alpári érzelmeket gerjeszt híveiben a „legzseniálisabb magyar” (zsidó) – ismét csak Orbán szavai! – felemlegetése.

Ami viszont a genderezést illeti, el kell ismerni, hogy az elcsépelt szólammal ( „az anya nő, a férfi …” satöbbi) aratta az egyik legnagyobb tapsot. Nyilván sem ő, sem beszédírója – sem az alszövetségi hallgatóság – nem emlékszik arra, vagy mit sem törődik vele, hogy a 2011-ben még csak valóságshow-celeb Trumpot legelőször éppen a meleg konzervatívok, a konzervatív melegek(!) ajánlották elnöknek. A nagy „közös” kultúrharc ecsetelésében Orbán azzal is eldicsekedett, hogy a magyar GDP 6 százaléka „a családok támogatására” megy. Ez viszont tökéletesen értelmezhetetlen a dallasi tömeg számára, mert az ő vezéreik körömszakadtáig küzdenek mindenféle szociális kiadás, támogatás ellen. Ebből a szempontból nem a „progresszív liberálisok a kommunisták” – ahogy azt Orbán elsütötte ellenkező előjellel Bródyra célozva („Ezek ugyanazok”), amit ugye az amerikai tömeg szintén nem érthetett – hanem éppen maga az orbáni szociálpolitika, amelyik összehasonlíthatatlanul kevesebbet költ a „családokra”, mint amennyit a Kádár-rezsim költött annak idején.

Kissé alaposabb elemzés nyomán az is láthatóvá válik, hogy az egész balliberális-progresszív-globalista ellenség köré szőtt orbáni retorika egyszerűen fából vaskarika. Egyik mondatában azt állítja, hogy az ellenség túlnyomó többségben van, a másikban meg már azért követeli magának és a hasonszőrűeknek a hatalmat, mert állítólag ők képviselik a többséget. Amiben leginkább egy lovon ül az amerikai ultrákkal, az az, hogy egyrészt mindenki ellenség, mindenki idióta, semmilyen méltányosság nem illeti meg a másként gondolkodókat. De hát ez csak a szerencsétlen dallasi szélsőjobbos „hitgyüli” amatőrei számára volt újdonság.

Csata, kultúrharc, háború, győzelem, onnantól fogva pedig a hatalom örökös bitorlása birtoklása: mi hangozhatna szebben egy „keresztény” politikus szájából? Különösen egy olyan hallgatóság fülében, amelyik még mindig annak tapsikol, hogy 2020-ban Trump győzött – és ha valaki nem hinné, legfeljebb felakasztják (a kereszténység nevében) saját ájtatosan keresztény alelnöküket (lásd a 2021. január 6-i bitófát a Kongresszus előtt), mert nem volt hajandó csalni. De mivel Trump mégsem győzött (erről már nemcsak öt tucat bírósági ítélet szól, hanem saját volt igazságügyminisztere, sőt legbelsőbb munkatársainak tanúvallomásai), ezért olyan tagállami törvények sokaságát hozzák meg, amelyeken keresztül a helyi kiskirályok legközelebb egyszerűen saját magukat hirdethetik majd ki győztesnek, no matter az eredmény.

Márpedig a hatalom bebetonozásában ki lenne számukra jobb példa, mint a magyar keresztény Dávid, aki egyesegyedül áll ki a progreesszív-liberalista-globalista-kommunista Góliát ellen!? És „győz, és győz, és győz, annyit győz, hogy már a fejét vakarja”: ezek az Evengélium (bocs: Orbán Viktor dallasi) szavai.

A széksorok később teltek meg. Orbán Viktor érkezik a pódiumra a CPAC dallasi megnyitóján, 2022. augusztus 4-én. (Képernyőfotó)